Az ember él, habár kis szíve üres.
Kamrájában ki nem élt félelem,
konzerv ígéret, poshadt lételem,
bágyadtan valósabb létezést keres.
Bádog kockába zárt zajgó életem.
Távolabbról nézve, bármilyen heves,
csak biztonsági másolat, kevés
e lezárt csücsök játéknak nekem.
Nem pazarló díszletek, sem a lámpák,
nem még egy felvonás, mindez untat,
mióta évszámra lakott nálam a halál
Légy erősebb, hogy bennem a holdat,
megölelhesd a hideg nagyravágyást,
hogy újból rátaláljak otthonomra.
József Attila: Modern szonett
http://mek.oszk.hu/00700/00707/html/vs193501.htm#04
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése