Kántor Zsolt: Szabadság-öböl

Talált spirálfüzet

A szabadság - öl. Öl is meg nem is. Nem. Semmiképp.
Csak illanékony, pillanatnyi és fanyar. Butít, kábít, vakká tesz?
Olykor pazar. De ténylegesen birtokolhatatlan. Mint egy hús-katlan.
A szabadság egy eszköz, metaforaként lehet kés, szike,
hogy tudj vele elválasztani dolgokat. A hasznos dolgot a haszontalantól.
Csak ennyi lenne? Ha volna egyáltalán vegytiszta szabadság.
Önmagában semmit nem ér. Meg lehet osztani valakivel? Az már élvezet.
Vagy-vagy. Kierkegaard tudott valamit.
Erőszak nélkül képtelenség kommunikálni. Kell egy kis só a csöndbe.
Ha máson nem, magadon teszel erőszakot. Belemész egy kapcsolatba, kilépsz, megbánod. Milyen erők sugdosnak folyton a füledbe.
Azoktól sem lehetsz végleg „mentes”. Vagy a másikat kényszeríted bele
egy állóháborúba. Az már házasság.
Az öledbe pottyant a szabadság, hirtelen, jegyezte meg a százados,
amikor kegyelmet kaptál a laktanyában és nem kellett letöltened
a fogda hátra lévő napjait. Szabadultam. Na és? Kérdezte a cellatársam,
kint mihez kezdesz? Van pénzed dínom – dánomra? Nincs. Akkor nem vagy szabad. Kész. Akkor mihez nyúljunk? Kérdeztem én. Hajtsunk fel egy nőt.
Jó. Azután attól kellett meglépni. A ragadós cicababától, akinek volt mit a tejbe aprítania, szinte a sofőröd volt, de fogni kellett a kezét még a boltban is. Akkor megint el. Free. Megszöktél, ott hagytad, leléptél a kitapétázott fészekből, mert finnyás voltál. Még a tőle kapott nyakkendőt is a kukába hajítottad. Az ő parfümje volt rajta. A könyvet is, amit neked dedikált. A sálat, amit kötögetett.
Azt hitted, találsz ugyanolyan gazdagot, csak szebbet, okosabbat? Ez volt életed legnagyobb tévedése. Többé nem jön össze ugyanúgy.
A hálátlanság is agresszió. Arra jön ráaz átok. Ha a tökéletlent nem becsülöd. Nem ápolgatod, tisztogatod, hanem kidobod. Pedig a tied volt. Mint tulajdonos, Isten előtt csődöt mondtál. Irgalmaznod kellett volna. Kegyelmet gyakorolnod. Időt szakítanod a nőd nevelésére. Százszor elmondani, mint egy gyermeknek. Ne csimpaszkodj belém, ha bevásárolunk. Ne puszilgass, ha az étteremben ismerősök bámulnak ránk. Most egyedül maradtál, mert önző és erőszakos éned van. Meg kell térned.
Imádkozol. Talán behívod a szívedbe a megbocsátást. Visszakéredzkedsz a ragadós nőhöz. És egész este becézgetni fogod. Veszel neki csokit. Húzol a lábára borjú fóka cipőt. Csak adja meg az Úr, hogy legyen még egyedül. Vágyakozzon vissza a régi kapcsolatába, velem.
Az öledbe pottyanna most a szabadság, de nem kell. Mihez kezdenél vele, ha egyedül vagy? Fognád a szabadságot, mint kést, és elválasztanád a magányt és magadat. Ne legyenek egyek. És hozzáadnád magad ahhoz, akit eddig nem becsültél. Akkor tudod meg, mi az értékes, amikor hűtlenül bánsz vele és elhagy.
Közben a szabad vers is rendbe rakja magát. Kiöltözik, mint egy széppróza. Szela. Szevasz. Van valami ennivalód? Éhes vagyok. Elfogyott a pénzem. Kirúgtak a színházból. Már csak portás bácsis szerepet kapok. Szlömösödöm nélküled. Bejöhetek?
A prózaversnek itt vége szakad.