Becsey Zsuzsa: Szegény kóborkutyák

Jékely Zoltán lábnyomán

A szegény kóborkutyák gondolnának bár sorssal
ha nem lógna nyakukon ma örömlánc,
de már a nyulak sem a régiek
s gyilkolna őz is, ha sorsa beteljesülne.
Nincs kire a titkot bízni.
Koncok azok kellenek. (a hideg, a hó)
Az Úr ma itt az ember
ki nem hulladékra költ,
de pénzt azt mer minden percen
legalább egyet,
gyermekek is nagyobbak,
teli pocakkal várják ma az ebédet,
vénemberek orrukba kotorva
sem biztos hogy nevetnek.
Ma már mindenkinek jól megy,
s igen komolyak (röhögve) az emberek,
de mit beszélek amikor minden fordítva,
az egykor izmos komondor lett a bús méla,
eszébe sem jut mező, fehér…
ház végétől másikig inkább őzzel is sétába eredne.
Lássuk csak mi maradt: a dohány, a fillér vagy a feldobás?
...félpohár ebben a nagy jólétben áldozás,
átokra már nincs szükség.
Keress, kutass, kedves kóbor kutyák
hogy vissza sorsodra lelj,
nézd el nekem, nem tehetek érted mást
(így tetten érve) minthogy szükségtek hiányban nincs,
s tűzre sem a jó melegben,
magam ajánlom fel jó ebédnek
ég nevében bizony mondom,
táncra perdülve érné meg.
A szegények régen nem látszanak,
elhúzták előlük a redőnyöket,
csak az emberek beszélnek
akkor is, ha már nem jók reménynek.

Jékely Zoltán: Ballada a kóbor kutyákról
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001/jekely00002/jekely00002.html