2009. november 25., szerda

Erőszakmentesség második verspályázat kiírás

Kedves dokkerek,

a dokk.hu költészeti portál és a Közösség az Emberi Fejlődésért meghirdeti a Világ Körüli Menet programsorozat részeként második verspályázatát. A Menet az Erőszakmentesség Világnapján indult Új-Zélandról, november 4-én ér Magyarországra és 2010 január 2-án végcéljához, Argentínába, Punta de Vacasba.

Ahogy első, úgy második pályázatunk is az erőszak, erőszakmentesség, a háború és a megbékélés témaköreit szeretné körüljárni. Három kategóriában várjuk a jelentkezéseket:

1. kategória: Formába erőszakolva
A téma az agresszió és az arra adható válaszok, a forma kötött, legyen szonett, epigramma, villanella, limerick, anakreóni strófa, madrigál, ballada vagy egyéb, a Szepes-Szerdahelyiben létezőnek titulált kötött versforma, stórafszerkezet.)

2. kategória: Hommage a Háború és béke
Tisztelgés vagy éppen tiszteletlenkedés az elődök előtt. Segítségképpen a zsűri ajánl néhány verset, de a pályázó maga is kiválaszthatja azt az alkotást, melyhez hommage-t, párverset, cáfolatot vagy újraértelmezést ír. Az esten nem csak a pályázó versét, de az eredeti, ihlető verset is be kell mutatnia a jelentkezőnek.

Ajánlott versek:

Balassi Bálint: Egy katonaének
http://www.mek.oszk.hu/00600/00609/00609.htm#61

Jékely: Háborúból
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001_kv.html

Kaffka Margit: Záporos folytonos levél
http://www.mek.oszk.hu/00700/00710/html/vers0007.htm#0096

Kányádi Sándor: Háború
http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers0401.htm

Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142

Orbán Ottó: A háború szépsége
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ORBAN/orban00838/orban00861/orban00861.html

Petri: Háborús jelenet
http://dia.pool.pim.hu/xhtml/petri_gyorgy/Petri_Gyorgy-Osszegyujtott_versek.xhtml

Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783

3. kategória: Szabadság határok nélkül (avagy Szabad a pálya, amennyiben a pályázó már bizonyított kötött fogásban is).

Bárki jelentkezhet az 1. vagy 2. kategóriában, de a pályázat kikötése, hogy a zsűri csak annak jelentkezését fogadja el a 3. kategóriában, aki legalább egy másik kategóriában is elindul.

Az egyes kategóriák értékelése mindezen túl nem függ egymástól, de a zsűri fenntartja magának a jogot, hogy ha az egyik kategóriában kevés értékelhető alkotás érkezik be, akkor nem osztja ki az első öt helyet, ám a nem kiosztott helyeket más kategóriában még kioszthatja.

A pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el, melynek tagjai: Kiss Gabriella, Németh Bálint és a Humanista Mozgalom képviseletében Kollár Adrien.

A költeményeket az eroszakmentesseg.verspalyazat KUKAC gmail.com e-mailcímre kérjük eljuttatni csatolt fájlként, legkésőbb november 20-án éjfélig.

Az esetleg felmerülő kérdéseket is ezen a címen lehet feltenni, vagy a dokk.hu-n Németh Bálint üzenőfalán, illetve Kollár Adriennek a doktoradruszKUKAC gmail.com címen vagy a 06/70/506-2712-es telefonszámon.

A kategóriák legjobbjai kerülnek felolvasásra a 2009. november 27-i, Gödörbéli, a Dokk és közösség az Emberi Fejlődésért által tartott közös esten. A szerző esetleges akadályoztatása esetén a verset kiválasztott művészek tolmácsolják, de szeretnénk, ha minél több díjazott tudna eljönni és maga felolvasni művét.

A menetről az alábbi linkeken olvashattok részletesebb információkat:
http://www.vilagbekemenet.hu
http://www.eroszakmentesseg.tk

Pályázzatok minél többen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése