2009. november 25., szerda

Erőszakmentesség második verspályázat eredményei

Kedves pályázók, érdeklődők,

ezennel közhírré tesszük a dokk.hu és a Közösség az Emberi Fejlődésért pályázatának eredményeit.

A páyázatot bízvást nevezhetjük sikerültnek: a három témakörben 28 szerző küldött összesen 59 verset.

A páyázaton legjobbnak talált művek e hét péntekén (november 27-e) 17 órától lesznek meghallgathatók Budapesten, a Gödör Klubban, reményeink szerint minél több szerző jelenlétében, saját előadásukban. A mintegy másfél órás est keretében a felolvasáson kívül beszélgetünk is a versekről, a versek által felvetett kérdésekről.

Minden érdeklődőt buzdítunk az aktív részvételre, már csak azért is, mert ezt az alkalmat nem csupán egy műsornak szánjuk, hanem egyben lehetőségnek arra, hogy a pályázók, a dokk szerzői, szerkesztői és a mozgalom aktivistái kötetlenül beszélgethessenek, jól érezhessék magukat. Ezért hát legyetek ott minél többen, mindenkit szeretettel várunk!

Az egyes témakörökben a zsűri a következő pályázatokat találta a legjobbaknak:

Formába erőszakolva
Böröczki Mihály: Fehér virággal
Hermann György: Menet a semmibe
Makkos Péter: Ganavritta
Nyírfalvi Károly: Fagy
Viga Vendel: Háborús oktávák a régi jóról


Hommage
Becsey Zsuzsa: A repülő ló
Czékmány Sándor: félrehullt szavak
Kántor Zsolt: Bújócska egymásban
Makkos Péter: Az Egy katonaéneknek (és még sok-sok másnak) nótájára
Vargha Magdolna: Bádog szonett


Szabad
Becsey Zsuzsa: valaki más
Belák Attila: Ki érti meg?
Böröczki Mihály: Mint aki tudja
Czékmány Sándor: flacon
Kántor Zsolt: Szabadság-öböl
Major Magda: Rendkívüli híradás
Makkos Péter: Isteni vacsora
Nyírfalvi Károly: Visszatér


Mindenkinek nagyon köszönjük a részvételt, a nyerteseknek gratulálunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése