eső van, megyek az utcán, tuti lefröcskölnek az autók, a buszok, nem
bosszankodom, megszoktam már, mindannyian megszoktuk, amennyire lehet,
behúzódom a házfalakhoz, nyakamba csorog a csatornalé, a postán
befizetem a csekket, tudom, mi jön, mindenféle ajánlatok, a sorban
felkészítem magam, csak türelem, nyugi, szerencsétlen mókus,
ha nem mondja, rutinos meggyőződéssel a szöveget, ki fogják rúgni, hát
rúgják ki, mit bánom én, gondolom, ha forgatja ő is a kereket,
pedig csak őt forgatják, akik forgatják a szerencsétlent, a kérdés
esetleg elhibázott, inkább úgy, arrafelé kellene terelni, ki vagyok itt
és most én, ebben a pillanatban, ezen a helyen, van-e autóm,
kérdezi, miközben fizetem a csekket, ez magánügy, mondom higgadtan és
ellenségesen, majdnem szétrobbanok, csak nehogy elkezdjek üvölteni meg
káromkodni, a depresszió agresszívvé tesz, na, itt van belül a magyarázat, kívül
pedig találok számtalan indokot, miért vagyok agresszív, talán mert félek,
megint, vagy még betegebb leszek, mi fog történni velem akkor és addig, ha már
itt a félelem, itt minden elgázosul belül, elgázosítom magam, az fog történni, hogy
gáz leszek, már most is az vagyok, és majd, ha sikerül visszajönnöm még
egyáltalán, piszkosul fogom bánni az egészet és nem fogom megbocsátani
magamnak, ahogy auschwitzot sem lehet megbocsátani, képtelenség, és nem a
bosszú miatt, hanem azért, mert ahhoz túl kellene lennünk rajta, csakhogy nincs
ez a túl, benne vagyunk, én legalábbis benne vagyok, ebben a most már talán
mindörökké tartani fogó pont ittben, értsétek meg, a történelemnek azért van
vége, mert elveszett a teleológiai remény, és ha nincs a történéseknek
metafizikája, történelem sincsen, maradnak az egyes, összegezhetetlen emberi
életek, nincs megbocsátás, mert amit meg kellene bocsátanunk, az nem hagyja
bennünk, bennem legalábbis, hogy megbocsássunk, megbocsássak, mert hiába
tudok a szeretetről és hiába minden, ha megkérdezik, van-e autóm, aztán
mentegetőznek, hogy csak a kötelező biztosításváltás miatt szólnak, ilyenkor
nem tudok megbocsátani, se nekik, se magamnak, miért teszem lehetővé,
hogy eszköznek nézzenek, bármiféle számomra is elfogadható cél nélkül,
mert én nem alkuszom, úgy fogok elpusztulni, akár egy kutya, és mint kafka hőse,
udvariasan sürgetem a véget.
2009. november 29., vasárnap
Czékmány Sándor: cetlik az iskolapadból
a háborúzás az a megfoghatatlan igazság, amiből vakon
gyűrűzik kifelé az élet. vagy amibe. ezt pontosan nem lehet
megállapítani. bár sokan próbálkoztak azzal, hogy rögzítési
pontokat keressenek benne. amiken keresztül ugye. vagy
amikre felszúrva tisztán kivehető lenne a háború milyensége.
a háborúzás nem igazán jellemző az állatokra. kivéve talán
egyes csimpánzhordákat, és persze a hangyák szabad portyázásait.
ahol is a totális győzelemre törekvés a menő. letörni minden
ellenállást. sőt. nem hagyni kibontakozni semmiféle ellenállást.
minden szembejövővel végezni. ha épp egy harcostársam jön
szembe velem, mert már végzett a maga posztján, és a diadaltól
mámorosan óvatlanul felém caplat, hát vele is. tehát. a háborúzás
más állatfajoknál alig jött divatba. eddig. persze, hol van még
az evolúció vége. mert a kakukkfióka viselkedése is egyfajta
háborús magatartás. és felfogható lenne háborús okként is,
ha valami csoda beiktatásával esélyegyenlőséget latolgathatnánk.
de most foglalkozzunk inkább az említett evolúció jelenlegi csúcs-
képviselőjével, akinek kizárólagos joga a tudatosan megválasztott
ellenség. ahol, valami misztikus okból, ellenségként
kínálhatja fel magát. ugyanis a modern háborúk indítéka
többnyire nem a zsákmányszerzés. ha van is valamiféle
anyagilag kimutatható haszna a győzelemnek, az elsikkad
a háborúk civilizációs hozama mellett. bármilyen háború
csakis és kizárólag akkor kap értelmet, ha ez a hozam meg-
jeleníthető a tömegkommunikáció szintjén. egy háborúnak
akkor van jelentősége, ha el tudom hitetni magammal, hogy
jelentősége van. többféle háború létezik. de ritka az, amit ne
isten nevében indítanának el, hogy aztán úgy tüntessék fel,
mintha isten csapásaiként kellene elviselni a háború kellemetlen
velejáróit. mert vannak. és ezek között a halál a legkevésbé
kellemetlen. persze, csak akkor, ha nem számolunk az odáig
elhúzódó élet odáig elhúzódásával. a háborút ennek ellenére
sokan szeretik. ezeknél lényegesen többen vannak, akik nem,
de nekik nincsenek fegyvereik. illetve, egy idő után vannak.
legszívesebben azok ellen használnák, akiktől kapták, de
nem tehetik, mert meg kell védeni vele magukat az addigra már
kiszemelt ellenségtől. akikről eddig nem is tudták, hogy
ellenség. de most, mivel már nálunk is, és náluk is van fegyver,
halálbiztosan be tudjuk azonosítani egymást. persze, vannak
igazságos háborúk is, ha ezt a szót, hogy igazság, vonatkoztatni
merészeljük az olyan mutációs zsákutcára, mint az emberi
természet. például igazságos, ha meg kell védeni identitásunkat,
értsünk ez alatt bármit, amiről csak akkor derül ki, hogy
mekkora baromság volt, ha történetesen elveszítjük a háborút.
de akkor nagyon ki fog derülni. és onnantól kezdve mindenki
utálni fog bennünket. még azok is, akik addig nem. mint
például mi. annyira, hogy készek leszünk miatta egy újabb
háborúra, remélve, hogy meg fogjuk szeretni magunkat benne.
gyűrűzik kifelé az élet. vagy amibe. ezt pontosan nem lehet
megállapítani. bár sokan próbálkoztak azzal, hogy rögzítési
pontokat keressenek benne. amiken keresztül ugye. vagy
amikre felszúrva tisztán kivehető lenne a háború milyensége.
a háborúzás nem igazán jellemző az állatokra. kivéve talán
egyes csimpánzhordákat, és persze a hangyák szabad portyázásait.
ahol is a totális győzelemre törekvés a menő. letörni minden
ellenállást. sőt. nem hagyni kibontakozni semmiféle ellenállást.
minden szembejövővel végezni. ha épp egy harcostársam jön
szembe velem, mert már végzett a maga posztján, és a diadaltól
mámorosan óvatlanul felém caplat, hát vele is. tehát. a háborúzás
más állatfajoknál alig jött divatba. eddig. persze, hol van még
az evolúció vége. mert a kakukkfióka viselkedése is egyfajta
háborús magatartás. és felfogható lenne háborús okként is,
ha valami csoda beiktatásával esélyegyenlőséget latolgathatnánk.
de most foglalkozzunk inkább az említett evolúció jelenlegi csúcs-
képviselőjével, akinek kizárólagos joga a tudatosan megválasztott
ellenség. ahol, valami misztikus okból, ellenségként
kínálhatja fel magát. ugyanis a modern háborúk indítéka
többnyire nem a zsákmányszerzés. ha van is valamiféle
anyagilag kimutatható haszna a győzelemnek, az elsikkad
a háborúk civilizációs hozama mellett. bármilyen háború
csakis és kizárólag akkor kap értelmet, ha ez a hozam meg-
jeleníthető a tömegkommunikáció szintjén. egy háborúnak
akkor van jelentősége, ha el tudom hitetni magammal, hogy
jelentősége van. többféle háború létezik. de ritka az, amit ne
isten nevében indítanának el, hogy aztán úgy tüntessék fel,
mintha isten csapásaiként kellene elviselni a háború kellemetlen
velejáróit. mert vannak. és ezek között a halál a legkevésbé
kellemetlen. persze, csak akkor, ha nem számolunk az odáig
elhúzódó élet odáig elhúzódásával. a háborút ennek ellenére
sokan szeretik. ezeknél lényegesen többen vannak, akik nem,
de nekik nincsenek fegyvereik. illetve, egy idő után vannak.
legszívesebben azok ellen használnák, akiktől kapták, de
nem tehetik, mert meg kell védeni vele magukat az addigra már
kiszemelt ellenségtől. akikről eddig nem is tudták, hogy
ellenség. de most, mivel már nálunk is, és náluk is van fegyver,
halálbiztosan be tudjuk azonosítani egymást. persze, vannak
igazságos háborúk is, ha ezt a szót, hogy igazság, vonatkoztatni
merészeljük az olyan mutációs zsákutcára, mint az emberi
természet. például igazságos, ha meg kell védeni identitásunkat,
értsünk ez alatt bármit, amiről csak akkor derül ki, hogy
mekkora baromság volt, ha történetesen elveszítjük a háborút.
de akkor nagyon ki fog derülni. és onnantól kezdve mindenki
utálni fog bennünket. még azok is, akik addig nem. mint
például mi. annyira, hogy készek leszünk miatta egy újabb
háborúra, remélve, hogy meg fogjuk szeretni magunkat benne.
Czékmány Sándor: befejezhetetlen mondatok a humanizmusról _ avagy miért nem tudok politikai verset írni _
tételezzük fel itt, a nagy semmi öblében, az egyetlen létező
akaratot.
a feltételezés céltalan.
itt elsősorban értelmezhetőségünk határa érdekelne.
az idő mint egy nyíló-csukódó fodrozódás.
a semmibe dobott anyag semmibe dobott anyagként viselkedik.
ott is, ahol lakom.
figyeli az egyetlen létező akarat jeleit.
a bogarak neszezésébe figyel.
és mert most ősz van, a falevelek színváltásaiba is.
az éppen eldübörgő kamion remegtette kék üvegpalackokban
nem érti ugyan a kék kékjét, ahogy
soha nem értette meg a falra akasztott kard nyelébe karcolt
kétésfél keresztet sem.
próbálja magát beletágítani a semmibe.
határokat vés ki belőle.
ezek a határok úgy viselkednek, mint ő.
sövényeket telepítenek maguk köré.
gondosan nyírva, borotválva az átláthatóságot.
a távoli háborúk most pontosan olyanok, mint a közeliek.
térben-időben összefolyó semmitmondások.
nagyapám neve egy kopott márványlapon.
sok kopott név fölött: hőseink.
kiknek a nevei.
kiknek a hősei.
félálomban nézzük már harmadszor ugyanazt a robbantást.
kihunyt tekintetek a kamerába.
kint sötétedik.
úgy szivárog át rajta a csend, mintha csak bennünk történne meg a semmi. kezemben könyv.
félszemem a tévén.
a barmok, mondom.
összecsukom a könyvet.
leugrom a videotékába egy vígjátékért.
öblítsük le az őrületet, mondanám,
de látom, hogy te már alszol
a kék vibrálással telt szobában.
száraz, kihunyt fényű tekintetek.
vannak, akik már gyűlölni se tudnak.
mert nincs szembekapható kit, és oka fogyottá vált számukra a hogyan is.
így csak ezek a zavarodott elpillantásaik maradtak.
akciósorozat.
műszar közt lecsorgó, nyers gyűlölet.
halántékmasszázs.
kitapogatott pulzusban vergődő szégyen.
globalizációs hablaty.
törvényekkel támogatott osztogató fosztogatás.
a magyar történelem legtitkosabb feljegyzései.
a riporter érezhetően felkészületlen.
de az is lehet, csak nem mer felkészültnek mutatkozni.
győzike. benkő.
ugyanaz, de már viktor.
spektrum.
éppen sztálin.
transzparensek egy másik adón.
„meddig tartja magában a magyar nő a szart…”
a többit nem látom, de el tudom képzelni.
utak hidak nélkül.
hidak utak nélkül.
„gerinctelen söpredék.”
„mocskok.”
„hazaárulók.”
dunakiliti.
valami régi téma.
mellette a frissen felmosott padló.
cigánygyűlölet.
kamerán végigcsorgó köpet.
gyűlölöm az altatót.
a májamat szétbaszó gyógyszereimet.
szeretem az életet.
a tejfehér lélegzetek mocorgó rendezgetését.
nagydarab fekete férfi ment el ma a kapunk előtt,
száján maszk, kenguruban négyhónapos kislány,
leállítjuk őket megcsodálni,
a férfi igazgatja a kislány napvédő kalapján a csipkéket.
esetlen, csodalátó érzés bennem.
visszaállítanám a halálbüntetést, hogy legalább a gyerekekre
lövöldöző vadászpuskás őrültjeinktől megszabaduljunk.
egy idő után belefárad az ember a túlélésbe.
gyűlölöm, hogy már nem csak nemzedékeket,
nem csak éveket, évszakokat, hónapokat, napokat,
hanem lassan órákat, perceket kell túlélnem.
gyűlölöm a hazudozó kilátástalanságot, a kilátástalan hazudozást.
már nem bízom abban sem, hogy ez másképpen is lehetne.
gyűlölöm a bankárokat, gyűlölöm a közhivatalok pofátlan tisztviselőit.
gyűlölöm azokat, akik meg akarnak győzni arról, hogy a szegénység
önhiba.
hogy mindenki hülye, aki nem gazdag.
gyűlölöm a felelőtlen országvezetést, mert felzabáltatták velünk
unokáink kenyerét.
eutanáziára kötelezném a nyugdíjasokat.
a gyógyíthatatlan betegeket.
kemoterápiát rendelnék el napalmmal, atommal.
igaz, az utóbbi már nem kemo, de legalább annyira
hatásos eszköz a túlburjánzó én-sejtek likvidálására.
xanax-szal tompítom le magam.
gyűlölöm azokat, akik gyűlöletes gondolatokra kényszerítenek.
gyűlölöm az öngyilkos merénylőket.
nem hiszek a hősiességükben.
gyűlölöm a mulasztásos törvénysértést.
a kiskapugyártó képviselőket.
gyűlölöm magam azért, mert
ostobán korruptnak tartom a törvényhozóinkat,
holott tudom, ez nem az a kategória, amibe
egy politikust be lehetne sorolni, azt is tudom,
hogy nem mind tisztességtelen, de azt is,
aki nem az, már rég nincs ott, vagy úgy ül
önmagát süppesztő gyűlöletében, mint én most
a monitor előtt.
gyűlöleteim szárnyatlanok
és pontosan arra alkalmasak, amire látszódnak.
háborúra.
totális önpusztításra.
bársonyos őszi fény a kerten.
a konyha felől zene.
wieniawski.
felszűrődő sültszalonna- és kávéillat.
akaratot.
a feltételezés céltalan.
itt elsősorban értelmezhetőségünk határa érdekelne.
az idő mint egy nyíló-csukódó fodrozódás.
a semmibe dobott anyag semmibe dobott anyagként viselkedik.
ott is, ahol lakom.
figyeli az egyetlen létező akarat jeleit.
a bogarak neszezésébe figyel.
és mert most ősz van, a falevelek színváltásaiba is.
az éppen eldübörgő kamion remegtette kék üvegpalackokban
nem érti ugyan a kék kékjét, ahogy
soha nem értette meg a falra akasztott kard nyelébe karcolt
kétésfél keresztet sem.
próbálja magát beletágítani a semmibe.
határokat vés ki belőle.
ezek a határok úgy viselkednek, mint ő.
sövényeket telepítenek maguk köré.
gondosan nyírva, borotválva az átláthatóságot.
a távoli háborúk most pontosan olyanok, mint a közeliek.
térben-időben összefolyó semmitmondások.
nagyapám neve egy kopott márványlapon.
sok kopott név fölött: hőseink.
kiknek a nevei.
kiknek a hősei.
félálomban nézzük már harmadszor ugyanazt a robbantást.
kihunyt tekintetek a kamerába.
kint sötétedik.
úgy szivárog át rajta a csend, mintha csak bennünk történne meg a semmi. kezemben könyv.
félszemem a tévén.
a barmok, mondom.
összecsukom a könyvet.
leugrom a videotékába egy vígjátékért.
öblítsük le az őrületet, mondanám,
de látom, hogy te már alszol
a kék vibrálással telt szobában.
száraz, kihunyt fényű tekintetek.
vannak, akik már gyűlölni se tudnak.
mert nincs szembekapható kit, és oka fogyottá vált számukra a hogyan is.
így csak ezek a zavarodott elpillantásaik maradtak.
akciósorozat.
műszar közt lecsorgó, nyers gyűlölet.
halántékmasszázs.
kitapogatott pulzusban vergődő szégyen.
globalizációs hablaty.
törvényekkel támogatott osztogató fosztogatás.
a magyar történelem legtitkosabb feljegyzései.
a riporter érezhetően felkészületlen.
de az is lehet, csak nem mer felkészültnek mutatkozni.
győzike. benkő.
ugyanaz, de már viktor.
spektrum.
éppen sztálin.
transzparensek egy másik adón.
„meddig tartja magában a magyar nő a szart…”
a többit nem látom, de el tudom képzelni.
utak hidak nélkül.
hidak utak nélkül.
„gerinctelen söpredék.”
„mocskok.”
„hazaárulók.”
dunakiliti.
valami régi téma.
mellette a frissen felmosott padló.
cigánygyűlölet.
kamerán végigcsorgó köpet.
gyűlölöm az altatót.
a májamat szétbaszó gyógyszereimet.
szeretem az életet.
a tejfehér lélegzetek mocorgó rendezgetését.
nagydarab fekete férfi ment el ma a kapunk előtt,
száján maszk, kenguruban négyhónapos kislány,
leállítjuk őket megcsodálni,
a férfi igazgatja a kislány napvédő kalapján a csipkéket.
esetlen, csodalátó érzés bennem.
visszaállítanám a halálbüntetést, hogy legalább a gyerekekre
lövöldöző vadászpuskás őrültjeinktől megszabaduljunk.
egy idő után belefárad az ember a túlélésbe.
gyűlölöm, hogy már nem csak nemzedékeket,
nem csak éveket, évszakokat, hónapokat, napokat,
hanem lassan órákat, perceket kell túlélnem.
gyűlölöm a hazudozó kilátástalanságot, a kilátástalan hazudozást.
már nem bízom abban sem, hogy ez másképpen is lehetne.
gyűlölöm a bankárokat, gyűlölöm a közhivatalok pofátlan tisztviselőit.
gyűlölöm azokat, akik meg akarnak győzni arról, hogy a szegénység
önhiba.
hogy mindenki hülye, aki nem gazdag.
gyűlölöm a felelőtlen országvezetést, mert felzabáltatták velünk
unokáink kenyerét.
eutanáziára kötelezném a nyugdíjasokat.
a gyógyíthatatlan betegeket.
kemoterápiát rendelnék el napalmmal, atommal.
igaz, az utóbbi már nem kemo, de legalább annyira
hatásos eszköz a túlburjánzó én-sejtek likvidálására.
xanax-szal tompítom le magam.
gyűlölöm azokat, akik gyűlöletes gondolatokra kényszerítenek.
gyűlölöm az öngyilkos merénylőket.
nem hiszek a hősiességükben.
gyűlölöm a mulasztásos törvénysértést.
a kiskapugyártó képviselőket.
gyűlölöm magam azért, mert
ostobán korruptnak tartom a törvényhozóinkat,
holott tudom, ez nem az a kategória, amibe
egy politikust be lehetne sorolni, azt is tudom,
hogy nem mind tisztességtelen, de azt is,
aki nem az, már rég nincs ott, vagy úgy ül
önmagát süppesztő gyűlöletében, mint én most
a monitor előtt.
gyűlöleteim szárnyatlanok
és pontosan arra alkalmasak, amire látszódnak.
háborúra.
totális önpusztításra.
bársonyos őszi fény a kerten.
a konyha felől zene.
wieniawski.
felszűrődő sültszalonna- és kávéillat.
Becsey Zsuzsa: valami máshogy
Elérkezett a pillanat
összefogni, hajtogatni a rácsokat
ügyelve hogy a lyukak egymásba feküdjenek
úgy majd kevesebb helyen fér
legalább kivinni a házból
ideje lenne elindulni
valahonnan máshogyan
mint ahogy fordultak
eddig a kerekek
pontosabban megfigyelni a formákat
észrevenni a ritmust
elhalkulást, felgyorsulást
villanásokat egybegyűjteni
hosszú sorba
vigyázva halkan
levenni színeket.
összefogni, hajtogatni a rácsokat
ügyelve hogy a lyukak egymásba feküdjenek
úgy majd kevesebb helyen fér
legalább kivinni a házból
ideje lenne elindulni
valahonnan máshogyan
mint ahogy fordultak
eddig a kerekek
pontosabban megfigyelni a formákat
észrevenni a ritmust
elhalkulást, felgyorsulást
villanásokat egybegyűjteni
hosszú sorba
vigyázva halkan
levenni színeket.
Becsey Zsuzsa: cím nélkül
Ül a hideg padon
hajtókáját behúzza
eszébe jut az erdő
amikor a sötét éjszaka
földön kuporodva félt
hogy felfázik
nézi a levelet
a sorok mind rosszul feküdtek
a betűk
ereje sem volt
végigolvasni
fent hirdették a precizitást
hogy a kiszámíthatóság
egyenesen arányos az
őszinteséggel
s hogy a kölcsönös megbecsülés
vagy hogy a bölcsebbek szerint
de ekkor már elaludt.
hajtókáját behúzza
eszébe jut az erdő
amikor a sötét éjszaka
földön kuporodva félt
hogy felfázik
nézi a levelet
a sorok mind rosszul feküdtek
a betűk
ereje sem volt
végigolvasni
fent hirdették a precizitást
hogy a kiszámíthatóság
egyenesen arányos az
őszinteséggel
s hogy a kölcsönös megbecsülés
vagy hogy a bölcsebbek szerint
de ekkor már elaludt.
Kontra Marika Szvita: Angyalok, angyalok, vigyázzatok!
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Nem ragyognak már úgy a csillagok,
Ördögök járják a földet, eget,
Mérgeznek erdőt, folyót, szelet,
S egyre csak gyűlnek a fellegek.
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Tartsátok tisztán a szárnyatok,
Őrizzétek az embereket,
Elkárhozhatnak nélkületek.
S egyre csak gyűlnek a fellegek.
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Messzire szállnak a sóhajok,
Asszonyok szájában ima rebeg,
Kárpátok bércein sötét, hideg,
S egyre csak gyűlnek a fellegek.
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Megzavarhatják az álmotok,
Egymásra néznek az emberek,
Harangok zúgnak a nép felett,
És kiszakadnak a fellegek!
Nem ragyognak már úgy a csillagok,
Ördögök járják a földet, eget,
Mérgeznek erdőt, folyót, szelet,
S egyre csak gyűlnek a fellegek.
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Tartsátok tisztán a szárnyatok,
Őrizzétek az embereket,
Elkárhozhatnak nélkületek.
S egyre csak gyűlnek a fellegek.
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Messzire szállnak a sóhajok,
Asszonyok szájában ima rebeg,
Kárpátok bércein sötét, hideg,
S egyre csak gyűlnek a fellegek.
Angyalok, angyalok, vigyázzatok,
Megzavarhatják az álmotok,
Egymásra néznek az emberek,
Harangok zúgnak a nép felett,
És kiszakadnak a fellegek!
Krasznay Piros: Csicskasors
Láttatok e csicskát,
ki tolja a talicskát,
ki hányja a trágyát,
s szolgálja gazdáját?
Bére csekély élelem,
s benne él a félelem,
ha nem teljesít eleget,
kaphat egy kis ütleget.
Kap még hébe hóba,
tablettás borocskát,
az állatok közt alszik,
s csípkedik poloskák.
Ha nyugdíja van,
azt elveszik tőle,
mit úgy is szeszre költene,
úgymond, "jót tesznek vele".
Szegény pára e létet,
sokszor maga választja,
mert az ital miatt,
szorulna támaszra.
E támaszt keresi,
a saját családjában,
de mivel nem találja,
jut ebek harmincadjára.
Van azonban, ki e létet
nem maga keresi,
csak egy eltartó
hiányozna neki.
Köt is egy szerződést,
és várva várja,
hogy a szerződő fél
a szavát állja.
Eltartás helyett,
kap egy kis ütleget,
rabszolgamunkát,
s egy fűtetlen szegletet.
Ha ilyet látsz,
ne csukd be a szemed!
Cinkos vagy te is
ha elfordítod fejed!
Egy ilyen eset
a közösség szégyene,
ha nem akad olyan
ki tegyen ellene!
ki tolja a talicskát,
ki hányja a trágyát,
s szolgálja gazdáját?
Bére csekély élelem,
s benne él a félelem,
ha nem teljesít eleget,
kaphat egy kis ütleget.
Kap még hébe hóba,
tablettás borocskát,
az állatok közt alszik,
s csípkedik poloskák.
Ha nyugdíja van,
azt elveszik tőle,
mit úgy is szeszre költene,
úgymond, "jót tesznek vele".
Szegény pára e létet,
sokszor maga választja,
mert az ital miatt,
szorulna támaszra.
E támaszt keresi,
a saját családjában,
de mivel nem találja,
jut ebek harmincadjára.
Van azonban, ki e létet
nem maga keresi,
csak egy eltartó
hiányozna neki.
Köt is egy szerződést,
és várva várja,
hogy a szerződő fél
a szavát állja.
Eltartás helyett,
kap egy kis ütleget,
rabszolgamunkát,
s egy fűtetlen szegletet.
Ha ilyet látsz,
ne csukd be a szemed!
Cinkos vagy te is
ha elfordítod fejed!
Egy ilyen eset
a közösség szégyene,
ha nem akad olyan
ki tegyen ellene!
Kniznerné B. Szilvia: Szabadnak lenni
Szabadnak lenni e világban,
ahogy csak szeretnék én.
Mint magam lenni egy vitában,
mi folyton bennem ég.
Kötöttségek nélkül itt e földön
élni már nem lehet.
Mert a fejetlenség előbb-utóbb
megöli az életet.
Szabályok nélkül, ha szabad
is, ember nem létezhet.
Elfajult, vad világunkban
ez önmagunkkal végezhet.
Mégis szárnyalunk vég nélkül.
Legyen bár rajtunk béklyó.
Megkötni nem tudja semmi
a szabad magyar szót.
ahogy csak szeretnék én.
Mint magam lenni egy vitában,
mi folyton bennem ég.
Kötöttségek nélkül itt e földön
élni már nem lehet.
Mert a fejetlenség előbb-utóbb
megöli az életet.
Szabályok nélkül, ha szabad
is, ember nem létezhet.
Elfajult, vad világunkban
ez önmagunkkal végezhet.
Mégis szárnyalunk vég nélkül.
Legyen bár rajtunk béklyó.
Megkötni nem tudja semmi
a szabad magyar szót.
Valamilyen Gusztáv: Végül
végül miénk lesz a tér,
katonáink katonás sorja.
gépfegyverzenét
visszhangzik a Volga,
énekelj, ha félsz.
őrült harcba kergetett
futóbolond gyermeket
és anyát sem kímél.
és ha miénk lesz a tér,
üresen állnak majd a házak,
a macskaköveken megkoppannak
a földre ejtett régi vágyak.
mi lett veled, ország és nép?
katonáink katonás sorja.
gépfegyverzenét
visszhangzik a Volga,
énekelj, ha félsz.
őrült harcba kergetett
futóbolond gyermeket
és anyát sem kímél.
és ha miénk lesz a tér,
üresen állnak majd a házak,
a macskaköveken megkoppannak
a földre ejtett régi vágyak.
mi lett veled, ország és nép?
Farkas Diána: Az én bibliám
Mindenért hálát adni,
mindent elfogadni,
értelmét kihámozni,
építkezni a jóból,
a bajból, a mából,
tudni hogy minden
érted van, érted él,
és te mindenért,
lelked az értelem,
az ok és a cél.
Elfogulatlan dönteni,
megfontoltan szólni,
ha kérdeznek,
akkor válaszolni,
a titkot elhallgatni,
mindenkit meghallgatni,
odaadó figyelemmel,
magadat elcsendesítő
fegyelemmel,
komolyan tanácskozni,
amihez nincs közöd,
nem nyilatkozni.
Meggyőződésedért
bátran kiállni,
belsőhangod
mindig követni,
semmi jót, hitet,
szilárd épületet
nem mállasztani
nem tönkretenni.
Örök-éberen
őrizni a tüzet,
ami benned él,
nemes, magasztos
szenvedély,
lángjánál melegedni,
a hamut kiszórni,
a füstöt elengedni.
Ami másé, nem elvenni,
Tudni, hogy mindenkinek
nyílik virág itt a földön,
a tiszta szándék szaporít,
az irigység börtön.
Mindennel szembenézni,
megbocsátani magadnak,
másnak,
ha kell, visszalépni,
a bajt nem tetézni,
felvállalni a tévedést,
a bűnt, a vezeklést,
nem ítélkezni.
A segítséget megbecsülni,
aki szolgál, aki nevel,
aki példát mutat,
tiszteli benned
a gyermeket, a testvért,
a csodát, aki vagy:
univerzum, szabad,
teremtőakarat.
Erősnek mutatkozni,
ha mardos a kétség,
a hiányból aranyat,
tudást kovácsolni,
másoknak örömet hozni,
boldogságukért imádkozni,
könnyen békülni,
a haragot hagyni
nyomtalan elpárologni,
a győzelmet, a vereséget
egykedvűen viselni,
nem ünnepelni,
csak a békés együttlétet.
Harmóniádba minden
létezőt bevonni,
a rosszért senkit
nem okolni
-hisz jónak, rossznak
te vagy a forrása –
senkinek nem
lenni ártalmára,
egy mértékkel mérni,
mindenkit egyformán
szeretni,
ártatlanul meghalni,
ártatlanul születni.
mindent elfogadni,
értelmét kihámozni,
építkezni a jóból,
a bajból, a mából,
tudni hogy minden
érted van, érted él,
és te mindenért,
lelked az értelem,
az ok és a cél.
Elfogulatlan dönteni,
megfontoltan szólni,
ha kérdeznek,
akkor válaszolni,
a titkot elhallgatni,
mindenkit meghallgatni,
odaadó figyelemmel,
magadat elcsendesítő
fegyelemmel,
komolyan tanácskozni,
amihez nincs közöd,
nem nyilatkozni.
Meggyőződésedért
bátran kiállni,
belsőhangod
mindig követni,
semmi jót, hitet,
szilárd épületet
nem mállasztani
nem tönkretenni.
Örök-éberen
őrizni a tüzet,
ami benned él,
nemes, magasztos
szenvedély,
lángjánál melegedni,
a hamut kiszórni,
a füstöt elengedni.
Ami másé, nem elvenni,
Tudni, hogy mindenkinek
nyílik virág itt a földön,
a tiszta szándék szaporít,
az irigység börtön.
Mindennel szembenézni,
megbocsátani magadnak,
másnak,
ha kell, visszalépni,
a bajt nem tetézni,
felvállalni a tévedést,
a bűnt, a vezeklést,
nem ítélkezni.
A segítséget megbecsülni,
aki szolgál, aki nevel,
aki példát mutat,
tiszteli benned
a gyermeket, a testvért,
a csodát, aki vagy:
univerzum, szabad,
teremtőakarat.
Erősnek mutatkozni,
ha mardos a kétség,
a hiányból aranyat,
tudást kovácsolni,
másoknak örömet hozni,
boldogságukért imádkozni,
könnyen békülni,
a haragot hagyni
nyomtalan elpárologni,
a győzelmet, a vereséget
egykedvűen viselni,
nem ünnepelni,
csak a békés együttlétet.
Harmóniádba minden
létezőt bevonni,
a rosszért senkit
nem okolni
-hisz jónak, rossznak
te vagy a forrása –
senkinek nem
lenni ártalmára,
egy mértékkel mérni,
mindenkit egyformán
szeretni,
ártatlanul meghalni,
ártatlanul születni.
Farkas Diána: Amíg kint háborúznak
Amíg kint háborúznak,
egymásra bent
ráborulnak
egy rózsa édes szirmai,
közrefogják a kis bibét,
mint szülői
a pici babát,
és kívül ráborulnak
ómamák és ópapák
és bódító illatok,
hogy megóvják,
amíg lehet,
hogy megóvják
az életet
egymásra bent
ráborulnak
egy rózsa édes szirmai,
közrefogják a kis bibét,
mint szülői
a pici babát,
és kívül ráborulnak
ómamák és ópapák
és bódító illatok,
hogy megóvják,
amíg lehet,
hogy megóvják
az életet
Becsey Zsuzsa: tollszárny
kerekeket ki kell törni
mondta Józsi bácsi
hogy a szárnyak
könnyebben repüljenek
én ültem először egy ilyen
szárnyra.
az úgy esett hogy
volt Janka meg
Anna, és Dorka
el kezdett táncolni.
pontosabban emelgette
lábait, aztán nyújtotta nyakát, fejét hátra
s kiszólt
hogy ez balett.
addig nézegettem
míg vállára esett
a tollszárny.
nem emlékszem a többire.
Borsy László: Hiszek egy szebb jövőben!
Fönn a légben, a kék ég magasán,
Fennségesen száll egy nagy madár.
Csak szállj, szállj te büszke madár,
Alant s fönt tiéd a végtelen határ!
A mi szabadságunk véges még talán,
De eljön egy kor, melynek hajnalán,
Majd korlátok és válaszfalak nélkűl,
Az emberiség egycsalád lesz végűl!
Hiszem hogy ez egyszer valóra válik,
Az emberiség nagyrésze erre vágyik.
Az emberszeretet s egyetemes tudás,
Legyőz minden bántalmat s babonát!
És egyenlőség, szabadság, szerelem,
Egész világon végre megvalósúlnak!
Rabláncok, bilincsek végleg lehullnak,
A béke jelszavát zengi a világegyetem!
Fennségesen száll egy nagy madár.
Csak szállj, szállj te büszke madár,
Alant s fönt tiéd a végtelen határ!
A mi szabadságunk véges még talán,
De eljön egy kor, melynek hajnalán,
Majd korlátok és válaszfalak nélkűl,
Az emberiség egycsalád lesz végűl!
Hiszem hogy ez egyszer valóra válik,
Az emberiség nagyrésze erre vágyik.
Az emberszeretet s egyetemes tudás,
Legyőz minden bántalmat s babonát!
És egyenlőség, szabadság, szerelem,
Egész világon végre megvalósúlnak!
Rabláncok, bilincsek végleg lehullnak,
A béke jelszavát zengi a világegyetem!
Tatár Judit: Századelő
Hommàge à W. S.
Huszonegyedik század eleje:
az idősebb számolgatja pénzét,
mit az állam nyugdíjként zsebébe tett,
s az ifjabb megélhetni munkát keres.
Korszakváltás után tagolt beszéd
helyett sok tucat indulatszó éget,
míg a várt ismeretlen ismerős
röhögve üres markába nevet.
Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783
Huszonegyedik század eleje:
az idősebb számolgatja pénzét,
mit az állam nyugdíjként zsebébe tett,
s az ifjabb megélhetni munkát keres.
Korszakváltás után tagolt beszéd
helyett sok tucat indulatszó éget,
míg a várt ismeretlen ismerős
röhögve üres markába nevet.
Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783
Czímer Judit: Hommage a Háború és béke
Kinézek az ablakon mindenütt vértócsák
Az esőcseppek az emberek arcát mossák.
Ismét vér ismét millió halál
Nincs ember, aki a kérésemet meg hallaná.
Kérem az Istent, hogy legyen vége a háborúnak
Ne lássák többé eget borúsnak
Ne legyen több agresszió az emberek között
Érezzem végre, azt hogy az emberekbe nyugalom költözött.
Ez a nyugalom tüntesse el az emberek búját-baját
Jelenjen meg életükben az elképzelhetetlen tündérvarázs.
Legyenek ismét boldogok többé eső, ne essen
Arcukon szomorúság helyett a nyugalmas béke mosolya teremjen.
Bárcsak valaki végre meghallaná a hangom
És nem létezne az emberek szemében többé Danton.
Nem félnének akkor többé a haláltól.
Nem lenne más az életük csak öröm a boldogságtól.
Istenem bárcsak megbékélne mindenki mindenkivel
És akkor nem kellene senkinek élnie a szenvedéssel.
Hozz, kérlek békét, mossa el az eső a háborút.
Kérlek Istenem, ne legyen az égen többé ború…
Az esőcseppek az emberek arcát mossák.
Ismét vér ismét millió halál
Nincs ember, aki a kérésemet meg hallaná.
Kérem az Istent, hogy legyen vége a háborúnak
Ne lássák többé eget borúsnak
Ne legyen több agresszió az emberek között
Érezzem végre, azt hogy az emberekbe nyugalom költözött.
Ez a nyugalom tüntesse el az emberek búját-baját
Jelenjen meg életükben az elképzelhetetlen tündérvarázs.
Legyenek ismét boldogok többé eső, ne essen
Arcukon szomorúság helyett a nyugalmas béke mosolya teremjen.
Bárcsak valaki végre meghallaná a hangom
És nem létezne az emberek szemében többé Danton.
Nem félnének akkor többé a haláltól.
Nem lenne más az életük csak öröm a boldogságtól.
Istenem bárcsak megbékélne mindenki mindenkivel
És akkor nem kellene senkinek élnie a szenvedéssel.
Hozz, kérlek békét, mossa el az eső a háborút.
Kérlek Istenem, ne legyen az égen többé ború…
Kontra Marika Szvita: Dac
Dacolni! Ez a lényegem.
Számomra ez a lételem.
Már fölvérteztem jól magam,
s itt állok büszkén, dacosan.
Dacolni nekem élvezet,
csak azért is, ha nem lehet…
„Vérem örökké dacra tör,”
akkor is, ha meggyötör.
Mert fáj a rend, és fáj a szó,
már unalmas a konfekció.
Nem izgat reklám, árverés,
kocsi, vagyon nekem kevés.
Mert a pénz nem boldogít,
máshová vonnak vágyaim.
„Lázadni és lázítani,
Mindennel szemközt állani.”
Szabadnak lenni, mint madár,
amely a végtelenbe száll.
Ne kössön földi rabbilincs.
Legnagyobb kincsem, ami nincs!
Mint őrült vad, kit vére hajt,
vágyva keresem én a bajt.
Bölcs szava engem hiába int,
széttöröm létem korlátait.
„Láncaimat szétszaggatom,”
zúgó viharrá lesz haragom.
Mint folyó, ki medréből kikel,
az egész világot nyeli el.
A mindenséggel szemben áll
énem, ha rátör a halál.
Mert ádáz lesz az ütközet,
mely ontja lázadó véremet.
A derekam vésszel dacol,
inkább törik, de nem hajol.
Hát mit nekem ezer halál,
az én lelkem sértetlen áll!
Ha kiássák majd a síromat,
vajon lesz-e, ki megsirat?
Kondul-e értem egy kolomp?
Mondják-e majd: ’Szegény bolond!’
Ha testemet fedi a rög,
s a porvilág többé nem köt,
fehér csontomra sötét borul
világon innen, a valón túl.
De új létre hív e sárgolyó,
leszek, mi voltam: lázadó.
Leszek hát, ki új dacra tör!
„Dacolni: egyetlen gyönyör.”
Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142
Számomra ez a lételem.
Már fölvérteztem jól magam,
s itt állok büszkén, dacosan.
Dacolni nekem élvezet,
csak azért is, ha nem lehet…
„Vérem örökké dacra tör,”
akkor is, ha meggyötör.
Mert fáj a rend, és fáj a szó,
már unalmas a konfekció.
Nem izgat reklám, árverés,
kocsi, vagyon nekem kevés.
Mert a pénz nem boldogít,
máshová vonnak vágyaim.
„Lázadni és lázítani,
Mindennel szemközt állani.”
Szabadnak lenni, mint madár,
amely a végtelenbe száll.
Ne kössön földi rabbilincs.
Legnagyobb kincsem, ami nincs!
Mint őrült vad, kit vére hajt,
vágyva keresem én a bajt.
Bölcs szava engem hiába int,
széttöröm létem korlátait.
„Láncaimat szétszaggatom,”
zúgó viharrá lesz haragom.
Mint folyó, ki medréből kikel,
az egész világot nyeli el.
A mindenséggel szemben áll
énem, ha rátör a halál.
Mert ádáz lesz az ütközet,
mely ontja lázadó véremet.
A derekam vésszel dacol,
inkább törik, de nem hajol.
Hát mit nekem ezer halál,
az én lelkem sértetlen áll!
Ha kiássák majd a síromat,
vajon lesz-e, ki megsirat?
Kondul-e értem egy kolomp?
Mondják-e majd: ’Szegény bolond!’
Ha testemet fedi a rög,
s a porvilág többé nem köt,
fehér csontomra sötét borul
világon innen, a valón túl.
De új létre hív e sárgolyó,
leszek, mi voltam: lázadó.
Leszek hát, ki új dacra tör!
„Dacolni: egyetlen gyönyör.”
Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142
Belák Attila: XXI. század. Vége!
Huszonegyedik század. Vége!
Fürgén ugrok az ifjak elébe,
Kiket még háború és diktatúra nem sebzett,
Kik lelke és elméje az én szolgálatomra edzett.
Hatalomváltást! Tagolt beszéd már nem kell!
Néhány indulatszó is elég,
Hogy elégjen minden gatya és ismerős.
S a végén én egyedül, csak én legyek a hős!
Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783
Fürgén ugrok az ifjak elébe,
Kiket még háború és diktatúra nem sebzett,
Kik lelke és elméje az én szolgálatomra edzett.
Hatalomváltást! Tagolt beszéd már nem kell!
Néhány indulatszó is elég,
Hogy elégjen minden gatya és ismerős.
S a végén én egyedül, csak én legyek a hős!
Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783
Zöld Karbon: Átfordulás vagy kávé helyett
Gyűlölöm a kertet, ami házad körül virul
Gyűlölöm a selymet, ami derekadra simul
Szívem kamráiban ott van a sok rőzse
Felgyújtom, hogy égjen - vígan - ne felejtse!
Vidámság és szellem a gyűlölet titka
Bár a sziporkázó jókedv ebben ritka
Féktelenség? Dehogy is, tanúsított mérték,
Fog, mint nedves időben a kiégetett lábfék.
Boldog ki gyűlöl, és lepkékről álmodik,
Így préseli szárnyaikra ropogós sorait:
“Légy izzó és szabad, mint másik véged - a szerelmes,
a méreg gyengülését soha ne siettesd.
Egy kis kanálnyi plazmát lopjál a hüllő parázsból,
Éltető lángját majd viszontlátod máshol”
Megtorpant a világ végén és belenget a Mélybe
Médeát a gyerekgyilkost a boldogság utolérte
Kellér Dezső: Szeretem a kertet
http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=19569&showstart1403=110
Gyűlölöm a selymet, ami derekadra simul
Szívem kamráiban ott van a sok rőzse
Felgyújtom, hogy égjen - vígan - ne felejtse!
Vidámság és szellem a gyűlölet titka
Bár a sziporkázó jókedv ebben ritka
Féktelenség? Dehogy is, tanúsított mérték,
Fog, mint nedves időben a kiégetett lábfék.
Boldog ki gyűlöl, és lepkékről álmodik,
Így préseli szárnyaikra ropogós sorait:
“Légy izzó és szabad, mint másik véged - a szerelmes,
a méreg gyengülését soha ne siettesd.
Egy kis kanálnyi plazmát lopjál a hüllő parázsból,
Éltető lángját majd viszontlátod máshol”
Megtorpant a világ végén és belenget a Mélybe
Médeát a gyerekgyilkost a boldogság utolérte
Kellér Dezső: Szeretem a kertet
http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=19569&showstart1403=110
Becsey Zsuzsa: Szegény kóborkutyák
Jékely Zoltán lábnyomán
A szegény kóborkutyák gondolnának bár sorssal
ha nem lógna nyakukon ma örömlánc,
de már a nyulak sem a régiek
s gyilkolna őz is, ha sorsa beteljesülne.
Nincs kire a titkot bízni.
Koncok azok kellenek. (a hideg, a hó)
Az Úr ma itt az ember
ki nem hulladékra költ,
de pénzt azt mer minden percen
legalább egyet,
gyermekek is nagyobbak,
teli pocakkal várják ma az ebédet,
vénemberek orrukba kotorva
sem biztos hogy nevetnek.
Ma már mindenkinek jól megy,
s igen komolyak (röhögve) az emberek,
de mit beszélek amikor minden fordítva,
az egykor izmos komondor lett a bús méla,
eszébe sem jut mező, fehér…
ház végétől másikig inkább őzzel is sétába eredne.
Lássuk csak mi maradt: a dohány, a fillér vagy a feldobás?
...félpohár ebben a nagy jólétben áldozás,
átokra már nincs szükség.
Keress, kutass, kedves kóbor kutyák
hogy vissza sorsodra lelj,
nézd el nekem, nem tehetek érted mást
(így tetten érve) minthogy szükségtek hiányban nincs,
s tűzre sem a jó melegben,
magam ajánlom fel jó ebédnek
ég nevében bizony mondom,
táncra perdülve érné meg.
A szegények régen nem látszanak,
elhúzták előlük a redőnyöket,
csak az emberek beszélnek
akkor is, ha már nem jók reménynek.
Jékely Zoltán: Ballada a kóbor kutyákról
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001/jekely00002/jekely00002.html
A szegény kóborkutyák gondolnának bár sorssal
ha nem lógna nyakukon ma örömlánc,
de már a nyulak sem a régiek
s gyilkolna őz is, ha sorsa beteljesülne.
Nincs kire a titkot bízni.
Koncok azok kellenek. (a hideg, a hó)
Az Úr ma itt az ember
ki nem hulladékra költ,
de pénzt azt mer minden percen
legalább egyet,
gyermekek is nagyobbak,
teli pocakkal várják ma az ebédet,
vénemberek orrukba kotorva
sem biztos hogy nevetnek.
Ma már mindenkinek jól megy,
s igen komolyak (röhögve) az emberek,
de mit beszélek amikor minden fordítva,
az egykor izmos komondor lett a bús méla,
eszébe sem jut mező, fehér…
ház végétől másikig inkább őzzel is sétába eredne.
Lássuk csak mi maradt: a dohány, a fillér vagy a feldobás?
...félpohár ebben a nagy jólétben áldozás,
átokra már nincs szükség.
Keress, kutass, kedves kóbor kutyák
hogy vissza sorsodra lelj,
nézd el nekem, nem tehetek érted mást
(így tetten érve) minthogy szükségtek hiányban nincs,
s tűzre sem a jó melegben,
magam ajánlom fel jó ebédnek
ég nevében bizony mondom,
táncra perdülve érné meg.
A szegények régen nem látszanak,
elhúzták előlük a redőnyöket,
csak az emberek beszélnek
akkor is, ha már nem jók reménynek.
Jékely Zoltán: Ballada a kóbor kutyákról
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001/jekely00002/jekely00002.html
Borsy László: Pénz és hatalom
Sértő és bántó zaj fülemnek,
Képviselő zsebében pénz csörög,
Míg a népről izzadság csöpög.
Tudom hogy ez nekik: a Minden
És hogy minden egyéb hasztalan:
Eladják a hont s élnek gondtalan.
Most elmúlik és meghal minden,
A dics, a dal, a bér, az erény,
Mindennel felér, a tele erszény.
Nemzetünk haldoklik, hírünk apad,
Csak a bátor vallja azt, mint magam,
Vérrel szerzett hatalom, jövőt az ad!
Ady Endre: Vér és arany
http://vmek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0202.htm#71
Képviselő zsebében pénz csörög,
Míg a népről izzadság csöpög.
Tudom hogy ez nekik: a Minden
És hogy minden egyéb hasztalan:
Eladják a hont s élnek gondtalan.
Most elmúlik és meghal minden,
A dics, a dal, a bér, az erény,
Mindennel felér, a tele erszény.
Nemzetünk haldoklik, hírünk apad,
Csak a bátor vallja azt, mint magam,
Vérrel szerzett hatalom, jövőt az ad!
Ady Endre: Vér és arany
http://vmek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0202.htm#71
Mészely József: Nem halhat meg a vigyázó élet!
Csőre töltve vár a háborús pokol,
egy mozdulat és elszabadulhat vadul.
Ordítana a láng, szikraként pattogna a lég,
bömbölne a táj, szédülten zuhanna az ég.
Nem, nem halhat meg a Vigyázó élet!
Nem verhet a földön a borzalom tanyát!
Építsünk otthont e békétlen Földre,
- zsendüljön az élet tavaszi zöldbe!
Ki örülne a tarka virágnak?
Ki adna nevet a névtelen világnak?
Kire hullna a fény, az árnyékot oldó?
Kiben ébredne visszhangzó dallá a szó?
Kit melegítene a szél-szította parázs,
ha velünk pusztulna minden akarás,
minden jó szándék, minden csepp remény.
Kinek lenne hamu-létünk főnyeremény?
egy mozdulat és elszabadulhat vadul.
Ordítana a láng, szikraként pattogna a lég,
bömbölne a táj, szédülten zuhanna az ég.
Nem, nem halhat meg a Vigyázó élet!
Nem verhet a földön a borzalom tanyát!
Építsünk otthont e békétlen Földre,
- zsendüljön az élet tavaszi zöldbe!
Ki örülne a tarka virágnak?
Ki adna nevet a névtelen világnak?
Kire hullna a fény, az árnyékot oldó?
Kiben ébredne visszhangzó dallá a szó?
Kit melegítene a szél-szította parázs,
ha velünk pusztulna minden akarás,
minden jó szándék, minden csepp remény.
Kinek lenne hamu-létünk főnyeremény?
Holczer Mónika: Zacc
A Zaccot inni keserű
Képem örökké savanyú
Inni és inni hagyni
Embernek maradni
A Zaccot inni kéj nekem
Leönteni bátran mindenem
Átitatni magam a feketén
Látva a zaccok seregét
Raboskodva feketén
Élő harcos seregély
Megkötözve lábait
Csapongó karmait.
A világos test korlátain
Nyugszanak csendes vágyaim
Hitem, erős kábulat
Tudom itt nincs kárhozat.
Az eltemetett állati
Ösztön marad távlati
Regula, törvény eltemet
Birtokolni ezt nem lehet.
Lelkemnek e lét is elég
E versezet bennem ég
A mámort zaccal üti el
Mely keserűen lepi el.
Megnyugszik e földben len
Fenn az égben megpihen
Forrás oltja szomját bent
Zacc uralkodik idelenn.
Van lugas, mely árnyat ad
De zacc van a fű alatt
Ide benn, mindig béke van
Oda kinn a zacc hamva van.
Haraptam az élet kenyerét
Vágyam békében esni szét
Könyveimet beburkolom
Selyem párnán altatom
A Csendes álmom,eladom
Nem fog hajolni derekam
Háborúra egy feketét
Iszok, s nézem a kanapét.
Üres szoba vörös rekamé
Kavargatom a zaccokat
Mennyi halott zacc darab
Keserű fekete sóssal keverve
Ülök a földön remegve
Háborút lassan elkeverve
Béke száll a padló szálaiba
S ömlik a zacc a lukakba.
Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142
Képem örökké savanyú
Inni és inni hagyni
Embernek maradni
A Zaccot inni kéj nekem
Leönteni bátran mindenem
Átitatni magam a feketén
Látva a zaccok seregét
Raboskodva feketén
Élő harcos seregély
Megkötözve lábait
Csapongó karmait.
A világos test korlátain
Nyugszanak csendes vágyaim
Hitem, erős kábulat
Tudom itt nincs kárhozat.
Az eltemetett állati
Ösztön marad távlati
Regula, törvény eltemet
Birtokolni ezt nem lehet.
Lelkemnek e lét is elég
E versezet bennem ég
A mámort zaccal üti el
Mely keserűen lepi el.
Megnyugszik e földben len
Fenn az égben megpihen
Forrás oltja szomját bent
Zacc uralkodik idelenn.
Van lugas, mely árnyat ad
De zacc van a fű alatt
Ide benn, mindig béke van
Oda kinn a zacc hamva van.
Haraptam az élet kenyerét
Vágyam békében esni szét
Könyveimet beburkolom
Selyem párnán altatom
A Csendes álmom,eladom
Nem fog hajolni derekam
Háborúra egy feketét
Iszok, s nézem a kanapét.
Üres szoba vörös rekamé
Kavargatom a zaccokat
Mennyi halott zacc darab
Keserű fekete sóssal keverve
Ülök a földön remegve
Háborút lassan elkeverve
Béke száll a padló szálaiba
S ömlik a zacc a lukakba.
Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142
Nyírfalvi Károly: Palimpszeszt
Oly korban élek én e földön,
mikor az ember úgy elaljasul,
hogy önként, kéjjel öl, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hisz s tajtékzik téveteg,
befonják életét vad kényszerképzetek.
Oly korban élek én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló a hős,
s ki néma netán, csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölik, akár a pestisest.
Oly korban élek én e földön,
mikor ki szót emel, az bujdokol,
s rághatja szégyenében ökleit,
az ország megvadul s egy rémes végzeten
vigyorog vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban élek én e földön,
mikor gyermeknek átok az anyja,
s az asszony boldog, ha elvetél,
az élő irigyli a férges síri holdat,
míg habzik asztalán a sűrű méregoldat.
Oly korban élek én e földön,
mikor a költő is csak hallgat,
várja, hogy talán megszólal újra,
mikor elhallgatnak a fegyverek,
de akkor minek már és kinek?
Radnóti Miklós: Töredék
http://mek.oszk.hu/01000/01018/01018.htm#cim64
mikor az ember úgy elaljasul,
hogy önként, kéjjel öl, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hisz s tajtékzik téveteg,
befonják életét vad kényszerképzetek.
Oly korban élek én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló a hős,
s ki néma netán, csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölik, akár a pestisest.
Oly korban élek én e földön,
mikor ki szót emel, az bujdokol,
s rághatja szégyenében ökleit,
az ország megvadul s egy rémes végzeten
vigyorog vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban élek én e földön,
mikor gyermeknek átok az anyja,
s az asszony boldog, ha elvetél,
az élő irigyli a férges síri holdat,
míg habzik asztalán a sűrű méregoldat.
Oly korban élek én e földön,
mikor a költő is csak hallgat,
várja, hogy talán megszólal újra,
mikor elhallgatnak a fegyverek,
de akkor minek már és kinek?
Radnóti Miklós: Töredék
http://mek.oszk.hu/01000/01018/01018.htm#cim64
Czékmány Sándor: a Föld fohásza
elmúlik ez is majd, mint ahogy a többi.
békéjét az isten majdcsak belém önti.
isten klozetjeként verem szét a reggelt.
vagy a reggel ver szét, mindegy, ez is eltelt,
mondanám, pedig hát, még javában marja
segge a szám szélét, ez is olyan fajta
kiben nincs szemérem, akár egy rossz kurva
tűrök tőle mindent, az isteni turha
csordogál rendesen, kimarja a gégém,
le is okádom majd magam a legvégén.
jogos magányomat zavarja a lármád.
egy hét mániádnak itt hagytad a szennyét.
ennél, már megbocsáss, jobb nekem a nemlét.
könyörülj hát rajtam, más bolygóra járj át.
békéjét az isten majdcsak belém önti.
isten klozetjeként verem szét a reggelt.
vagy a reggel ver szét, mindegy, ez is eltelt,
mondanám, pedig hát, még javában marja
segge a szám szélét, ez is olyan fajta
kiben nincs szemérem, akár egy rossz kurva
tűrök tőle mindent, az isteni turha
csordogál rendesen, kimarja a gégém,
le is okádom majd magam a legvégén.
jogos magányomat zavarja a lármád.
egy hét mániádnak itt hagytad a szennyét.
ennél, már megbocsáss, jobb nekem a nemlét.
könyörülj hát rajtam, más bolygóra járj át.
Major Magda: Messze egymástól
Mentem az utcán. Ezúttal a szemem
legalább próbáltam kinyitni,
és megdöbbentem, hogy ott mit látni.
Ó, ember, kedvesem, mit is teszel?!
Egyedül hagyjuk egymást a világban.
Nem nézünk semmit, mert ránk sem tekintenek.
Aztán az egyik ordít: „megöllek titeket!”
Ő is olyan, mint mi, csak most hangosan.
E percben bennünk is sikolt a sötét.
Csendesen, de nagyon fájdalmasan.
Magányunk karcolja szívünk felszínét.
A pillanat elmúlt, mindenki halad.
Már nem emlékszünk, mi volt a villamosban.
„Az élet meg nem áll” - ez, ha kérdem, a szavad.
legalább próbáltam kinyitni,
és megdöbbentem, hogy ott mit látni.
Ó, ember, kedvesem, mit is teszel?!
Egyedül hagyjuk egymást a világban.
Nem nézünk semmit, mert ránk sem tekintenek.
Aztán az egyik ordít: „megöllek titeket!”
Ő is olyan, mint mi, csak most hangosan.
E percben bennünk is sikolt a sötét.
Csendesen, de nagyon fájdalmasan.
Magányunk karcolja szívünk felszínét.
A pillanat elmúlt, mindenki halad.
Már nem emlékszünk, mi volt a villamosban.
„Az élet meg nem áll” - ez, ha kérdem, a szavad.
Für János: Ausscwitz-Birkenau (avagy a halál másnapján)
Sínek, kapu..., majd újra sínek.
Észrevétlenül kiestek
a ruhákból a testek.
Feloldódtak a színek.
Vér, halál..., majd újra vér.
Még mindig itt lengenek
a meddő gázban a szellemek:
füstjük poklon túlra ér.
Gyerekek, sírás..., majd újra gyerekek.
A roppant fájdalom:
testekből gyúrt sárhalom.
Fogócskázni vágyó tetemek.
Félelem, arcok..., majd újra félelem.
A testetlen holtak
még mindig vagonokat tolnak
földre rogyott vérző térdeken.
Sötét, köd..., majd újra sötét.
Holttestek magas halmokba szórva;
bennük halál kúszik épp csak araszolva,
majd megbújik az éjszaka mögé.
Csend, lövés..., majd újra csend.
Lelkekbe roskadt álmok
előtt áttetszően állok:
egészen más itt: idebenn.
Észrevétlenül kiestek
a ruhákból a testek.
Feloldódtak a színek.
Vér, halál..., majd újra vér.
Még mindig itt lengenek
a meddő gázban a szellemek:
füstjük poklon túlra ér.
Gyerekek, sírás..., majd újra gyerekek.
A roppant fájdalom:
testekből gyúrt sárhalom.
Fogócskázni vágyó tetemek.
Félelem, arcok..., majd újra félelem.
A testetlen holtak
még mindig vagonokat tolnak
földre rogyott vérző térdeken.
Sötét, köd..., majd újra sötét.
Holttestek magas halmokba szórva;
bennük halál kúszik épp csak araszolva,
majd megbújik az éjszaka mögé.
Csend, lövés..., majd újra csend.
Lelkekbe roskadt álmok
előtt áttetszően állok:
egészen más itt: idebenn.
Kontra Marika Szvita: A gaz kamasz
Hogyha nem jut pénzem sörre,
Pénzért megyek akkor ölre.
Pár forintért gyilkolok,
A fővagány én vagyok!
De elvisznek majd Tökölre.
Pénzért megyek akkor ölre.
Pár forintért gyilkolok,
A fővagány én vagyok!
De elvisznek majd Tökölre.
Krasznay Piros: Rend legyen a lélekben
Robbant, meghalt, elégett,
ütközött és elvérzett.
Ha figyeled a médiát,
ezt harsogják hír gyanánt.
Minden hír, mi keserű,
mitől nem ül arcodra derű.
Összecsaptak, harcoltak,
reád újjabb ráncot karcoltak.
Sokkoló, és romboló
depressziót okozó,
mindaz amit sugallnak,
indulatot szítanak.
Lázadó az értelem,
nem ily élet kell nekem!
Sokkoló és romboló,
depressziót okozó.
Irigység és félelem,
vagy ha nincsen élelem,
táplálják a vadságot,
s rontják meg a világot.
Van mi szép az életben,
rend legyen a lélekben!
Ez mi segíthet neked,
békében éld az életed!
Legyen derűs a napod!
Segíts te is, s láthatod,
van mi szép az életben,
Rend legyen a lélekben!
ütközött és elvérzett.
Ha figyeled a médiát,
ezt harsogják hír gyanánt.
Minden hír, mi keserű,
mitől nem ül arcodra derű.
Összecsaptak, harcoltak,
reád újjabb ráncot karcoltak.
Sokkoló, és romboló
depressziót okozó,
mindaz amit sugallnak,
indulatot szítanak.
Lázadó az értelem,
nem ily élet kell nekem!
Sokkoló és romboló,
depressziót okozó.
Irigység és félelem,
vagy ha nincsen élelem,
táplálják a vadságot,
s rontják meg a világot.
Van mi szép az életben,
rend legyen a lélekben!
Ez mi segíthet neked,
békében éld az életed!
Legyen derűs a napod!
Segíts te is, s láthatod,
van mi szép az életben,
Rend legyen a lélekben!
Kniznerné B. Szilvia: Az agresszív gyermek (limerick)
Dühe magva feltör belőle,
üti, vágja ki nincs messze tőle.
Fékezni nem lehet
az agresszív gyermeket,
csak elmenekülni előle.
Talán ő maga nem is sejti,
hogy benne a kisördög fejti
ki mérge táncát.
Ezért tör pálcát,
a ököllel vívja életre harcait.
Vagy gyermekkora rideg magányától,
a szülők nem törődöm világából
a tűzéltre kelt,
s benne tévútra lelt.
Így ellenségé tekint bárkit, bárhol.
Ha kapna szeretetet a világtól,
nem űzne harcot egy vitából.
Lenyugodna dühe,
és válna egy üde
emberré, ki szabadult a magánytól.
üti, vágja ki nincs messze tőle.
Fékezni nem lehet
az agresszív gyermeket,
csak elmenekülni előle.
Talán ő maga nem is sejti,
hogy benne a kisördög fejti
ki mérge táncát.
Ezért tör pálcát,
a ököllel vívja életre harcait.
Vagy gyermekkora rideg magányától,
a szülők nem törődöm világából
a tűzéltre kelt,
s benne tévútra lelt.
Így ellenségé tekint bárkit, bárhol.
Ha kapna szeretetet a világtól,
nem űzne harcot egy vitából.
Lenyugodna dühe,
és válna egy üde
emberré, ki szabadult a magánytól.
Belák Attila: Bűnbak
Egyre erősebb bennem a vágy,
Hogy pofán vágjalak.
Te azt kérded miért,
Hát bántottalak?
Nem, de ez nem is érdekes,
Annak, ki nem igazságot,
Csak bűnbakot keres.
Hogy pofán vágjalak.
Te azt kérded miért,
Hát bántottalak?
Nem, de ez nem is érdekes,
Annak, ki nem igazságot,
Csak bűnbakot keres.
Valamilyen Gusztáv: Gyermekgyilkosság
Felébredt – ijedt meg a gyermek –,
kést markol, emeli fegyvernek,
egy szúrás, dől a vér.
Anyát ne bántsd! Mondtam én,
ha megint iszol, megverlek!
kést markol, emeli fegyvernek,
egy szúrás, dől a vér.
Anyát ne bántsd! Mondtam én,
ha megint iszol, megverlek!
Farkas Diána: Korlátokat emel, korlátolt az ember
Nézd kik sírnak, kiabálnak,
át a folyón, át a falon,
élnek-halnak, félbe válnak,
ki ott reked a túloldalon,
talán nevelte, talán szülte,
áll az idegen az idegenben,
ki azt a drótot, szöget küldte,
verte, tűrte, soha csendben
nem lehet már, Rómeót és Júliát,
szeretők közé az éket:
üldözött vad, ölelő kart, unokát,
tépte szét előítélet, mánia, a párt,
az egyetlen menedéket,
a Fiút és Máriát. Nincs arra szó.
át a folyón, át a falon,
élnek-halnak, félbe válnak,
ki ott reked a túloldalon,
talán nevelte, talán szülte,
áll az idegen az idegenben,
ki azt a drótot, szöget küldte,
verte, tűrte, soha csendben
nem lehet már, Rómeót és Júliát,
szeretők közé az éket:
üldözött vad, ölelő kart, unokát,
tépte szét előítélet, mánia, a párt,
az egyetlen menedéket,
a Fiút és Máriát. Nincs arra szó.
Szász Terézia: Nem kell... elég...
Nem kell klór, géppisztoly vagy atombomba
egymást ölni, akár Káin és Ábel;
nem mikrocsip vagy vegyi fegyver, más kell:
elég egy bot, ásó, vagy kő, mely tompa.
Van számtalan sok érvünk pro és contra:
színek, istenek, szavak vagy egy „állj fel!”,
jobb, bal, enyém, tiéd, tobzódó Bábel,
kerek vagy négyszög, fél, egész vagy csonka.
A Pax Romana nevében parancsra
mozdul ezer gyilkos ige haragja,
és a legszentebb földön vérben állunk.
Hiába Jézus, Buddha vagy a karma,
azt kiáltjuk mind: „Isten ezt akarja!”;
hiába „van egy álmom…” vagy egy álmunk.
egymást ölni, akár Káin és Ábel;
nem mikrocsip vagy vegyi fegyver, más kell:
elég egy bot, ásó, vagy kő, mely tompa.
Van számtalan sok érvünk pro és contra:
színek, istenek, szavak vagy egy „állj fel!”,
jobb, bal, enyém, tiéd, tobzódó Bábel,
kerek vagy négyszög, fél, egész vagy csonka.
A Pax Romana nevében parancsra
mozdul ezer gyilkos ige haragja,
és a legszentebb földön vérben állunk.
Hiába Jézus, Buddha vagy a karma,
azt kiáltjuk mind: „Isten ezt akarja!”;
hiába „van egy álmom…” vagy egy álmunk.
Halászi Kata: Csatatér
Az élet egy vad csatatér
Megélni fájdalmas, és kalandos
Az ártatlan lélekben ott bujkál a remény
Hogy talán még van esély
Légy itt velem, ölelj,
Adj erőt a harchoz
De ha kérlek, engedj el
S elérsz majd egy új akadályhoz
Hadd szálljak most angyalok szárnyán
Az életben eleget tettem már
Harcoltam. Éltem. Meghaltam.
Ez egy emberi sors, meg kell halni
De a szívekben ott tudok maradni
Harcolj hát te is, hogy igazán élj!
Megélni fájdalmas, és kalandos
Az ártatlan lélekben ott bujkál a remény
Hogy talán még van esély
Légy itt velem, ölelj,
Adj erőt a harchoz
De ha kérlek, engedj el
S elérsz majd egy új akadályhoz
Hadd szálljak most angyalok szárnyán
Az életben eleget tettem már
Harcoltam. Éltem. Meghaltam.
Ez egy emberi sors, meg kell halni
De a szívekben ott tudok maradni
Harcolj hát te is, hogy igazán élj!
Benedek József: Kasszandré avagy Végső Hexaméterek
Végűl ím csőmőrlött gúnytól, rút kacagástól,
fázva egy jósként annyi között szava, véssz-szava elhalt.
Istenek őrűlt átka betelvén pusztula Trója.
(befejezés optimistán)
Pedíg le akart a király fia mondani arról
Ím, toborozván híveket elhozza Helenáját.
Jaj, le akart szép Párisz mondani és nem egyébért,
csakhogy a Jósnő vércseszavától megszabadúljon.
(pesszimistábban)
Hallod, nem hallod, sírva kiáltok, én meg nem únom!
Istenek őrűlt átka betelvén égni fog Trója!
Mit tehetnék mást, sírva kiáltok, hallod nem hallod.
Istenek őrűlt átka betelvén égni fog Trója.
fázva egy jósként annyi között szava, véssz-szava elhalt.
Istenek őrűlt átka betelvén pusztula Trója.
(befejezés optimistán)
Pedíg le akart a király fia mondani arról
Ím, toborozván híveket elhozza Helenáját.
Jaj, le akart szép Párisz mondani és nem egyébért,
csakhogy a Jósnő vércseszavától megszabadúljon.
(pesszimistábban)
Hallod, nem hallod, sírva kiáltok, én meg nem únom!
Istenek őrűlt átka betelvén égni fog Trója!
Mit tehetnék mást, sírva kiáltok, hallod nem hallod.
Istenek őrűlt átka betelvén égni fog Trója.
Koosán Ildikó: Béke!
Naponta dúl a harc,
s azt mondod béke?
Kudarcra új kudarc,
s azt mondod béke?
Te így látod, ő másként,
ellenségedet társként
viseled, összezárva
úszol a szennyes árba,
s azt mondod béke?
Ököljog, drog, bilincs,
s azt mondod béke?
Imádság, haszna nincs,
s azt mondod béke?
Fejek homokba dugva,
felettük hajt a dudva,
düh, harag hömpölyög,
félrebicsaklott ösztönök,
s azt mondod béke?
Kenyérharc, utcazaj,
s azt mondod béke?
Bábeli hangzavar,
s azt mondod béke?
Csont-bőrré sorvadt testek,
munkádért nem fizetnek,
barátból ellenséged,
véredbe nő a méreg,
s azt mondod béke?
Hazug a kor, hamis,
s azt mondod béke?
Szállj szembe magad is,
s mond azt, hogy: Béke!
Elég, elég a harc!
S ennél még többet akarsz:
Ne legyen rom a világból!
Terjed a tűz, ha lángol…
S mond azt, hogy: Béke!
s azt mondod béke?
Kudarcra új kudarc,
s azt mondod béke?
Te így látod, ő másként,
ellenségedet társként
viseled, összezárva
úszol a szennyes árba,
s azt mondod béke?
Ököljog, drog, bilincs,
s azt mondod béke?
Imádság, haszna nincs,
s azt mondod béke?
Fejek homokba dugva,
felettük hajt a dudva,
düh, harag hömpölyög,
félrebicsaklott ösztönök,
s azt mondod béke?
Kenyérharc, utcazaj,
s azt mondod béke?
Bábeli hangzavar,
s azt mondod béke?
Csont-bőrré sorvadt testek,
munkádért nem fizetnek,
barátból ellenséged,
véredbe nő a méreg,
s azt mondod béke?
Hazug a kor, hamis,
s azt mondod béke?
Szállj szembe magad is,
s mond azt, hogy: Béke!
Elég, elég a harc!
S ennél még többet akarsz:
Ne legyen rom a világból!
Terjed a tűz, ha lángol…
S mond azt, hogy: Béke!
Borsy László: Békét az emberiségnek!
Hirosíma-hirosíma, már egyszer meghalál,
Hisz, tudod milyen borzasztó az atomhalál.
Tragédiád elrettentő példaként kiált az égre,
Mekkora veszedelem vár, az emberiségre!
A világ nagyrésze értelmetlenűl pusztúlna,
Másik része, csúfként torzzá nyomorodna,
Bolygónk e drága Föld terméketlen lenne,
Sok csodás faj s vele az ember is kiveszne!
Kúltúránk, mely mögött évezredek állnak,
Áldozatúl essen végűl az atomhalálnak?
S a világmindenség, ezen rendszerében,
Az élet ilyen kínos, gyászos véget érjen?
Földünk népei egységesen összefogjatok,
A fegyverkezés ellen, most tiltakozzatok!
Mert nagy választás előtt áll a Föld népe,
Vagy csúf atomhalál, vagy az örök béke!
Hisz, tudod milyen borzasztó az atomhalál.
Tragédiád elrettentő példaként kiált az égre,
Mekkora veszedelem vár, az emberiségre!
A világ nagyrésze értelmetlenűl pusztúlna,
Másik része, csúfként torzzá nyomorodna,
Bolygónk e drága Föld terméketlen lenne,
Sok csodás faj s vele az ember is kiveszne!
Kúltúránk, mely mögött évezredek állnak,
Áldozatúl essen végűl az atomhalálnak?
S a világmindenség, ezen rendszerében,
Az élet ilyen kínos, gyászos véget érjen?
Földünk népei egységesen összefogjatok,
A fegyverkezés ellen, most tiltakozzatok!
Mert nagy választás előtt áll a Föld népe,
Vagy csúf atomhalál, vagy az örök béke!
Mészely József: A rettenet útján
Lekésett vonatok
füstjében tolongunk,
teherként cipeljük
fojtó fáradtságunk.
A kérdések hűlnek
válaszokra várva,
nyugtalan merülnek
az emlék havába.
Hálóként rám borul
a jeltelen lárma,
hiányod sebeit
fájdalommal marja.
A rettenet útjai
szétfutó vonalak,
a rettenet útjain
topog a mozdulat.
A rettenet útjain
nyomtalanul lépek,
a rettenet útjain
hozzád sosem érek…
füstjében tolongunk,
teherként cipeljük
fojtó fáradtságunk.
A kérdések hűlnek
válaszokra várva,
nyugtalan merülnek
az emlék havába.
Hálóként rám borul
a jeltelen lárma,
hiányod sebeit
fájdalommal marja.
A rettenet útjai
szétfutó vonalak,
a rettenet útjain
topog a mozdulat.
A rettenet útjain
nyomtalanul lépek,
a rettenet útjain
hozzád sosem érek…
Kántor Zsolt: Az agresszív mentalitás tündöklése és bukása
Jég-év. A halott idő életre kelt mégis.
Kis öröm- fürtök furakodtak a felhők közé.
Végül a válságot is fölszárította az ég?
Vagy mint az eső, kitart a világ végéig?
Nem használ itt szorgalom, se kelme, se fétis.
Csak Isten emelhet a szükségek fölé.
A tanítás szerint a jog nem az ördögé,
de ő a droggal minden fehéret bekékít.
S a kábítószer, itt e honban: az erőszak.
Ha szóban hatástalan, akkor jön a sósav.
A dinamit és a géppisztoly, meg az urán.
Mennyivel szebb egy napsütötte délután?
Jelenleg azonban eszmei a jó csak.
A globális individuum végül is egy orángután.
Kis öröm- fürtök furakodtak a felhők közé.
Végül a válságot is fölszárította az ég?
Vagy mint az eső, kitart a világ végéig?
Nem használ itt szorgalom, se kelme, se fétis.
Csak Isten emelhet a szükségek fölé.
A tanítás szerint a jog nem az ördögé,
de ő a droggal minden fehéret bekékít.
S a kábítószer, itt e honban: az erőszak.
Ha szóban hatástalan, akkor jön a sósav.
A dinamit és a géppisztoly, meg az urán.
Mennyivel szebb egy napsütötte délután?
Jelenleg azonban eszmei a jó csak.
A globális individuum végül is egy orángután.
Vargha Magdolna: Gyilkosom, édesem
gyilkosom, édesem,
minek a korbács,
a messzi mennyország
csöndben elúszik,
ha csak intesz,
mert izzok
ilyenkor
nem gyötör a félsz
a sárkányok
csak nekem
játszanak
lantjaikon
enyém a győzelem
míg lejár az órám.
Égett testem felett
magasan száll
a kacaj!
minek a korbács,
a messzi mennyország
csöndben elúszik,
ha csak intesz,
mert izzok
ilyenkor
nem gyötör a félsz
a sárkányok
csak nekem
játszanak
lantjaikon
enyém a győzelem
míg lejár az órám.
Égett testem felett
magasan száll
a kacaj!
2009. november 27., péntek
Nyírfalvi Károly: Visszatér
horvátországban polgárháború
egy utópia romjain
lelő a szomszédod lelövöd a szomszédodat
Horváth Elemér
nyugodt kertek alján loptuk a szőlőt
csorgott le az édes lé
nyugodt kertek alján füst szállt a szánkból
az első együtt szerzett szál
béke és háborúság a lélekben
fapuskákkal és mással játszottunk
tévében néztünk háborút
valahol mindig zajlott a front
sosem tudtuk melyik a jó oldal
elhinni mit kell és mi a valóság
a napsütött grundokon
az ellenfél lassan ellenséggé változott
ha megnyílna befogadna a föld
nyugodt kertek alján elfeküdnék
akár a múlni készülő nyár
avar nyomulna arcomba
nem szégyellném emlékeim
a helynek nyoma sincs már
a könnyek elapadnak
a mezőt felszántják
nem kell mesélni tovább
többet nyugodt kertekről
a fegyvereket újra gyártják
a frontok újra épülnek
kisemmizett lelkek játszanak mások életével
és felgyulladnak a képek
hogy ne legyen múlt emlékezés
mennyi gonosz erő rejlik egyetlen szóban
háborúság minden fronton
más hírekre vágyunk mind
emlékezni sincs kedvünk
mikor nyugodt kertek alján
a pusztítás árnyéka vetül a
legártatlanabb mozdulatokra is
befejezetlen mert visszatér
Makkos Péter: Túlvilági vacsora
jó estét! mély hódolat
túlvilági gondolat
söpörj el egy mandalát
mesélj, mi van odaát!
- feltekerve sorsfonálba
fűszerezve, megabálva
ízesítvén így egy tálba
viszik az isteni bálba
a lelkeket, s ott a halál
frakkban – mint egy hőscincér –
hívó szóra várva áll
ő lévén a főpincér
ajánl ételt vacsorára
akciós a lator ára
menü: bankár, négerköret
desszertnek a német követ
Allahé aztán az adag
hetven zsidó s három arab
Jehovánál minő talány
éppen fordított az arány
Krisna csak kettőt ehetett
kettő volt csak olyan lélek
aki igazán szeretett
„ennyi étel, épp hogy élek!”
lám-lám a szomszéd asztalnál
sem kedvezőbb most a szitu
lassan beáll az éhhalál
szenvedője nagy Manitu
kétszáz éve ülte a „tort”
s alig maradt indián
pang a rezervátum-export
friss áruból van hiány
indiai nyomornegyed
gyűlik Brahma asztalán
„ha erős a gyomrod, egyed!”
Zeusz így mereng talán
míg görögöt fogyaszt éppen
kykeiónnal mindenképpen
mellette felsóhajt Héra
„unalmas már ez az éra…”
túlvilági gondolat
söpörj el egy mandalát
mesélj, mi van odaát!
- feltekerve sorsfonálba
fűszerezve, megabálva
ízesítvén így egy tálba
viszik az isteni bálba
a lelkeket, s ott a halál
frakkban – mint egy hőscincér –
hívó szóra várva áll
ő lévén a főpincér
ajánl ételt vacsorára
akciós a lator ára
menü: bankár, négerköret
desszertnek a német követ
Allahé aztán az adag
hetven zsidó s három arab
Jehovánál minő talány
éppen fordított az arány
Krisna csak kettőt ehetett
kettő volt csak olyan lélek
aki igazán szeretett
„ennyi étel, épp hogy élek!”
lám-lám a szomszéd asztalnál
sem kedvezőbb most a szitu
lassan beáll az éhhalál
szenvedője nagy Manitu
kétszáz éve ülte a „tort”
s alig maradt indián
pang a rezervátum-export
friss áruból van hiány
indiai nyomornegyed
gyűlik Brahma asztalán
„ha erős a gyomrod, egyed!”
Zeusz így mereng talán
míg görögöt fogyaszt éppen
kykeiónnal mindenképpen
mellette felsóhajt Héra
„unalmas már ez az éra…”
Major Magda: Rendkívüli híradás
Nem véres, de rémes
puccsot hajtott végre
(itt látható a képe)
Kelemen Ede.
Az országházi látogatók sorából kitört,
mikor meglátta a sok parlamenti öltönyt.
Mindegyikhez odaszaladt,
és addig ölelte, míg az a szeretet alatt
össze nem roppant,
táskája a földön koppant,
mert futtában még azt is hátra hagyta.
Mikor Ede
a parlamenti termeket kiürítette,
elfoglalta a legmagasabb széket,
s azóta ő irányítja a népet.
Karjai folyton kitárva,
így megközelítése kizárva.
Mostanra már minden problémát megrágott,
s politikai programmá tette a boldogságot.
Micsoda diktatúra!
(A rémes hír részleteit a kedves nép a www.ede.politika oldalon tekintheti meg.)
puccsot hajtott végre
(itt látható a képe)
Kelemen Ede.
Az országházi látogatók sorából kitört,
mikor meglátta a sok parlamenti öltönyt.
Mindegyikhez odaszaladt,
és addig ölelte, míg az a szeretet alatt
össze nem roppant,
táskája a földön koppant,
mert futtában még azt is hátra hagyta.
Mikor Ede
a parlamenti termeket kiürítette,
elfoglalta a legmagasabb széket,
s azóta ő irányítja a népet.
Karjai folyton kitárva,
így megközelítése kizárva.
Mostanra már minden problémát megrágott,
s politikai programmá tette a boldogságot.
Micsoda diktatúra!
(A rémes hír részleteit a kedves nép a www.ede.politika oldalon tekintheti meg.)
Kántor Zsolt: Szabadság-öböl
Talált spirálfüzet
A szabadság - öl. Öl is meg nem is. Nem. Semmiképp.
Csak illanékony, pillanatnyi és fanyar. Butít, kábít, vakká tesz?
Olykor pazar. De ténylegesen birtokolhatatlan. Mint egy hús-katlan.
A szabadság egy eszköz, metaforaként lehet kés, szike,
hogy tudj vele elválasztani dolgokat. A hasznos dolgot a haszontalantól.
Csak ennyi lenne? Ha volna egyáltalán vegytiszta szabadság.
Önmagában semmit nem ér. Meg lehet osztani valakivel? Az már élvezet.
Vagy-vagy. Kierkegaard tudott valamit.
Erőszak nélkül képtelenség kommunikálni. Kell egy kis só a csöndbe.
Ha máson nem, magadon teszel erőszakot. Belemész egy kapcsolatba, kilépsz, megbánod. Milyen erők sugdosnak folyton a füledbe.
Azoktól sem lehetsz végleg „mentes”. Vagy a másikat kényszeríted bele
egy állóháborúba. Az már házasság.
Az öledbe pottyant a szabadság, hirtelen, jegyezte meg a százados,
amikor kegyelmet kaptál a laktanyában és nem kellett letöltened
a fogda hátra lévő napjait. Szabadultam. Na és? Kérdezte a cellatársam,
kint mihez kezdesz? Van pénzed dínom – dánomra? Nincs. Akkor nem vagy szabad. Kész. Akkor mihez nyúljunk? Kérdeztem én. Hajtsunk fel egy nőt.
Jó. Azután attól kellett meglépni. A ragadós cicababától, akinek volt mit a tejbe aprítania, szinte a sofőröd volt, de fogni kellett a kezét még a boltban is. Akkor megint el. Free. Megszöktél, ott hagytad, leléptél a kitapétázott fészekből, mert finnyás voltál. Még a tőle kapott nyakkendőt is a kukába hajítottad. Az ő parfümje volt rajta. A könyvet is, amit neked dedikált. A sálat, amit kötögetett.
Azt hitted, találsz ugyanolyan gazdagot, csak szebbet, okosabbat? Ez volt életed legnagyobb tévedése. Többé nem jön össze ugyanúgy.
A hálátlanság is agresszió. Arra jön ráaz átok. Ha a tökéletlent nem becsülöd. Nem ápolgatod, tisztogatod, hanem kidobod. Pedig a tied volt. Mint tulajdonos, Isten előtt csődöt mondtál. Irgalmaznod kellett volna. Kegyelmet gyakorolnod. Időt szakítanod a nőd nevelésére. Százszor elmondani, mint egy gyermeknek. Ne csimpaszkodj belém, ha bevásárolunk. Ne puszilgass, ha az étteremben ismerősök bámulnak ránk. Most egyedül maradtál, mert önző és erőszakos éned van. Meg kell térned.
Imádkozol. Talán behívod a szívedbe a megbocsátást. Visszakéredzkedsz a ragadós nőhöz. És egész este becézgetni fogod. Veszel neki csokit. Húzol a lábára borjú fóka cipőt. Csak adja meg az Úr, hogy legyen még egyedül. Vágyakozzon vissza a régi kapcsolatába, velem.
Az öledbe pottyanna most a szabadság, de nem kell. Mihez kezdenél vele, ha egyedül vagy? Fognád a szabadságot, mint kést, és elválasztanád a magányt és magadat. Ne legyenek egyek. És hozzáadnád magad ahhoz, akit eddig nem becsültél. Akkor tudod meg, mi az értékes, amikor hűtlenül bánsz vele és elhagy.
Közben a szabad vers is rendbe rakja magát. Kiöltözik, mint egy széppróza. Szela. Szevasz. Van valami ennivalód? Éhes vagyok. Elfogyott a pénzem. Kirúgtak a színházból. Már csak portás bácsis szerepet kapok. Szlömösödöm nélküled. Bejöhetek?
A prózaversnek itt vége szakad.
A szabadság - öl. Öl is meg nem is. Nem. Semmiképp.
Csak illanékony, pillanatnyi és fanyar. Butít, kábít, vakká tesz?
Olykor pazar. De ténylegesen birtokolhatatlan. Mint egy hús-katlan.
A szabadság egy eszköz, metaforaként lehet kés, szike,
hogy tudj vele elválasztani dolgokat. A hasznos dolgot a haszontalantól.
Csak ennyi lenne? Ha volna egyáltalán vegytiszta szabadság.
Önmagában semmit nem ér. Meg lehet osztani valakivel? Az már élvezet.
Vagy-vagy. Kierkegaard tudott valamit.
Erőszak nélkül képtelenség kommunikálni. Kell egy kis só a csöndbe.
Ha máson nem, magadon teszel erőszakot. Belemész egy kapcsolatba, kilépsz, megbánod. Milyen erők sugdosnak folyton a füledbe.
Azoktól sem lehetsz végleg „mentes”. Vagy a másikat kényszeríted bele
egy állóháborúba. Az már házasság.
Az öledbe pottyant a szabadság, hirtelen, jegyezte meg a százados,
amikor kegyelmet kaptál a laktanyában és nem kellett letöltened
a fogda hátra lévő napjait. Szabadultam. Na és? Kérdezte a cellatársam,
kint mihez kezdesz? Van pénzed dínom – dánomra? Nincs. Akkor nem vagy szabad. Kész. Akkor mihez nyúljunk? Kérdeztem én. Hajtsunk fel egy nőt.
Jó. Azután attól kellett meglépni. A ragadós cicababától, akinek volt mit a tejbe aprítania, szinte a sofőröd volt, de fogni kellett a kezét még a boltban is. Akkor megint el. Free. Megszöktél, ott hagytad, leléptél a kitapétázott fészekből, mert finnyás voltál. Még a tőle kapott nyakkendőt is a kukába hajítottad. Az ő parfümje volt rajta. A könyvet is, amit neked dedikált. A sálat, amit kötögetett.
Azt hitted, találsz ugyanolyan gazdagot, csak szebbet, okosabbat? Ez volt életed legnagyobb tévedése. Többé nem jön össze ugyanúgy.
A hálátlanság is agresszió. Arra jön ráaz átok. Ha a tökéletlent nem becsülöd. Nem ápolgatod, tisztogatod, hanem kidobod. Pedig a tied volt. Mint tulajdonos, Isten előtt csődöt mondtál. Irgalmaznod kellett volna. Kegyelmet gyakorolnod. Időt szakítanod a nőd nevelésére. Százszor elmondani, mint egy gyermeknek. Ne csimpaszkodj belém, ha bevásárolunk. Ne puszilgass, ha az étteremben ismerősök bámulnak ránk. Most egyedül maradtál, mert önző és erőszakos éned van. Meg kell térned.
Imádkozol. Talán behívod a szívedbe a megbocsátást. Visszakéredzkedsz a ragadós nőhöz. És egész este becézgetni fogod. Veszel neki csokit. Húzol a lábára borjú fóka cipőt. Csak adja meg az Úr, hogy legyen még egyedül. Vágyakozzon vissza a régi kapcsolatába, velem.
Az öledbe pottyanna most a szabadság, de nem kell. Mihez kezdenél vele, ha egyedül vagy? Fognád a szabadságot, mint kést, és elválasztanád a magányt és magadat. Ne legyenek egyek. És hozzáadnád magad ahhoz, akit eddig nem becsültél. Akkor tudod meg, mi az értékes, amikor hűtlenül bánsz vele és elhagy.
Közben a szabad vers is rendbe rakja magát. Kiöltözik, mint egy széppróza. Szela. Szevasz. Van valami ennivalód? Éhes vagyok. Elfogyott a pénzem. Kirúgtak a színházból. Már csak portás bácsis szerepet kapok. Szlömösödöm nélküled. Bejöhetek?
A prózaversnek itt vége szakad.
Czékmány Sándor: flacon
megállni úgy, ahogy sose tudtam. dühöt, ellenséget
gyűjtő dühöt szórni a csendek havára. széttaszítani
a mosolygás gyűlöletét, hogy csak a falhoz préselt
nyomor érthessen belőle. az önmagát önmagához
láncoló tehetetlenségé. szóródunk. feszítővassá
formálódott szájjal. bele. szóródunk bele a könyörületes
közönybe. ahol az istennek sincs hatalma. menedéke
meg végképp nincs a magamfajtában. várost, lakatlan
várost idéző szél jár körülöttem. felidézem benne a látás
görcsét. a meg nem bocsátás misztériumából a felfejt-
hetetlen szomorúságot. a magam titkát másokon. és
a mások titkában rejtőző halálom. fel és le. az újra
és újraformálódó kereszten az önhittségében fájdalmas
elkülönülés is belesüpped számlálásainkba. mert
kik vagyunk mi, akik azt hisszük, ez a mostani csak
újabb kezdete egy soha be nem fejezhető múltnak.
számolom. összeszámolom, hányszor vakultak bele
tükreink látásunkba. és hányszor, de hányszor tört
bele szemünk a türkizes égbe. hányszor feküdtünk le
a mosdatlan vérbe, és hányszor varrtuk bele magunkat
sebeink nyitott lüktetésébe. hányszor keveredett hitünkkel
a sár. és keveredik ma is. hányszor és hányszor forgácsol
még olvaszthatatlan röggé a remény. kifogom magam
a titokból, mert minden létező titka a nemlétezőnek.
megfejthető, felülírható látomása. szöveghű vissza-
mondása a máig meg nem talált istennek. úgy, hogy
a szavak helyén vér fröccsen ki a sárból. elvesztem
az úton. hideg lett. elkésett tévedések játéka lett a fény
körülöttem. elüldögélnék még itt a padon. ritmust, valamiféle
haladás ritmusát formálgatom. de kavicsok lesznek.
kavics lett mindből. a szétguruló, a sodrásba süppedt parton.
gyűjtő dühöt szórni a csendek havára. széttaszítani
a mosolygás gyűlöletét, hogy csak a falhoz préselt
nyomor érthessen belőle. az önmagát önmagához
láncoló tehetetlenségé. szóródunk. feszítővassá
formálódott szájjal. bele. szóródunk bele a könyörületes
közönybe. ahol az istennek sincs hatalma. menedéke
meg végképp nincs a magamfajtában. várost, lakatlan
várost idéző szél jár körülöttem. felidézem benne a látás
görcsét. a meg nem bocsátás misztériumából a felfejt-
hetetlen szomorúságot. a magam titkát másokon. és
a mások titkában rejtőző halálom. fel és le. az újra
és újraformálódó kereszten az önhittségében fájdalmas
elkülönülés is belesüpped számlálásainkba. mert
kik vagyunk mi, akik azt hisszük, ez a mostani csak
újabb kezdete egy soha be nem fejezhető múltnak.
számolom. összeszámolom, hányszor vakultak bele
tükreink látásunkba. és hányszor, de hányszor tört
bele szemünk a türkizes égbe. hányszor feküdtünk le
a mosdatlan vérbe, és hányszor varrtuk bele magunkat
sebeink nyitott lüktetésébe. hányszor keveredett hitünkkel
a sár. és keveredik ma is. hányszor és hányszor forgácsol
még olvaszthatatlan röggé a remény. kifogom magam
a titokból, mert minden létező titka a nemlétezőnek.
megfejthető, felülírható látomása. szöveghű vissza-
mondása a máig meg nem talált istennek. úgy, hogy
a szavak helyén vér fröccsen ki a sárból. elvesztem
az úton. hideg lett. elkésett tévedések játéka lett a fény
körülöttem. elüldögélnék még itt a padon. ritmust, valamiféle
haladás ritmusát formálgatom. de kavicsok lesznek.
kavics lett mindből. a szétguruló, a sodrásba süppedt parton.
Böröczky Mihály: Mint aki tudja
Egy fát szeretnék valahol.
Akár kopárat, akár zöldjébe borultat
- egy érthetetlen azonosulást.
És csak állok, hajladozok
- örökös készenlétben -
mint aki tudja
- háborúznak az ültetvényesek.
Akár kopárat, akár zöldjébe borultat
- egy érthetetlen azonosulást.
És csak állok, hajladozok
- örökös készenlétben -
mint aki tudja
- háborúznak az ültetvényesek.
Belák Attila: Ki érti meg?
Mettől meddig tart az élet,
Ha megszülettem,
Akkor már valóban élek?
Vagy csak vagyok egy
Vegetatív rendszer,
Melyet hamis eszmék visznek tévútra ezerszer?
S valóban létezem, ha életem
Mások kezében csak egy játék,
S a sorsom számomra nem ajándék?
S mit tegyek,
Ha a levegő, mely tüdőmet átjárja,
Nem hoz életet, csak tragikus végzetet?
S mit tegyek,
Ha van tiszta érzésem, s gondolatom,
Ráadásul ingyen odaadom?
De nem kell senkinek.
Ezt ki érti meg?
Ha megszülettem,
Akkor már valóban élek?
Vagy csak vagyok egy
Vegetatív rendszer,
Melyet hamis eszmék visznek tévútra ezerszer?
S valóban létezem, ha életem
Mások kezében csak egy játék,
S a sorsom számomra nem ajándék?
S mit tegyek,
Ha a levegő, mely tüdőmet átjárja,
Nem hoz életet, csak tragikus végzetet?
S mit tegyek,
Ha van tiszta érzésem, s gondolatom,
Ráadásul ingyen odaadom?
De nem kell senkinek.
Ezt ki érti meg?
Becsey Zsuzsa: valaki más
Fürdőszobában ül a
kisszéken, megszámolja
a virágokat, halfejeket,
bimbószemeket, majd
befordul a kádba.
Nem csobog a víz,
nincsenek habok,
szorítja markát,
ki ne essenek
a hóvirágok.
Megmozdul,
bekapcsolja
a gázt,
megmosakszik,
megtörölközik,
felöltözik.
Pokrócot tesz
az ablak közé.
kisszéken, megszámolja
a virágokat, halfejeket,
bimbószemeket, majd
befordul a kádba.
Nem csobog a víz,
nincsenek habok,
szorítja markát,
ki ne essenek
a hóvirágok.
Megmozdul,
bekapcsolja
a gázt,
megmosakszik,
megtörölközik,
felöltözik.
Pokrócot tesz
az ablak közé.
2009. november 25., szerda
Vargha Magdolna: Bádogszonett
Az ember él, habár kis szíve üres.
Kamrájában ki nem élt félelem,
konzerv ígéret, poshadt lételem,
bágyadtan valósabb létezést keres.
Bádog kockába zárt zajgó életem.
Távolabbról nézve, bármilyen heves,
csak biztonsági másolat, kevés
e lezárt csücsök játéknak nekem.
Nem pazarló díszletek, sem a lámpák,
nem még egy felvonás, mindez untat,
mióta évszámra lakott nálam a halál
Légy erősebb, hogy bennem a holdat,
megölelhesd a hideg nagyravágyást,
hogy újból rátaláljak otthonomra.
József Attila: Modern szonett
http://mek.oszk.hu/00700/00707/html/vs193501.htm#04
Kamrájában ki nem élt félelem,
konzerv ígéret, poshadt lételem,
bágyadtan valósabb létezést keres.
Bádog kockába zárt zajgó életem.
Távolabbról nézve, bármilyen heves,
csak biztonsági másolat, kevés
e lezárt csücsök játéknak nekem.
Nem pazarló díszletek, sem a lámpák,
nem még egy felvonás, mindez untat,
mióta évszámra lakott nálam a halál
Légy erősebb, hogy bennem a holdat,
megölelhesd a hideg nagyravágyást,
hogy újból rátaláljak otthonomra.
József Attila: Modern szonett
http://mek.oszk.hu/00700/00707/html/vs193501.htm#04
Makkos Péter: Az Egy katonaéneknek (és még sok-sok másnak) nótájára
Barátim mi lehet, mi oly erőst mehet
agyára az Költőnek?
Hacsak bárki szellent, lesi már az ellent
bosszuvágytul töltőleg
S lefekvésnek után, számolgatá bután,
ugyan hányat ölt ő meg?
(Birkák helyett bégetnek a pasák, bégek
az sánc felett ugrálván,
s újra kardra hányhatja így valahányat
szemeit már lezárván,
gondolva sok „szépre”, megyen álom-lépre
új ölést alig várván.)
Gondoltam, hogy Bálint talán túl sok pálink-
-át nyakalt megelőzvén,
hogy tollat ragadott, s így elragadtatott…
…lehetséges előzmény,
gyakran ácskonyaktól, bénul így meg nyaktól
fölfelé a velő, tény.
Vagy talán a baszdüh, mi olyan, mint az rüh,
-ezt sem lehet kizárni-
nem fér hozzá kétely, két hasonló métely,
nem elég csak „kirázni”.
ez bőrbe rak fészket, az zsigerbe s vészket,
hogy elmúljék, kivárni,
ugyan lehetetlen, dühöng tehetetlen,
ki szenved ily kórságtul.
B. sem bírt döfölni, lett is kedve ölni,
kirohant az országbul
s vissza, nagy köröket tett, és sok törököt
nyírt szerelmi bánatbul.
vágott kezet s fejet, rózsabémbó helyett:
néki immár egyre ment,
vagy inkább az agyra, s az szerelmet hagyva
gyilokról írt szép mement-
-ót, és lám e nóta, úgy kötött azóta
a kánonba, mint cement.
Nem busult az régin, józan észnek végin
(annak is lőn határa),
odaát s ideát megfordult, s ideát
az szerelmet hazára
cserélt s hajtá vére, úgymond védelmére,
kis kéjgyilok az ára.
Rest nem volt Valentin, bár vót nagy talentum,
így sem lehetett könnyű
summázni szerelmet, ölést, veszedelmet
mind ugyanúgy mily szörnyű?
Miljom ilyen verset, mit mégsem emésztett
fel idő, sem tűz, sem nyű.
Mert hogy ő nem viccel, egy strófát felskiccel
s többit arról méntázza.
Kezem jobb, ha lassít, hátha jó Balassit
sírjában az görcs rázza.
Novembernek felén az irdeng bújt belém,
e tényt nótám nyugtázza
Balassi Bálint: Egy katonaének
http://www.mek.oszk.hu/00600/00609/00609.htm#61
Kántor Zsolt: Bújócska egymásban
Reflektálás Kányádi Sándor Háborújára
Rezgő Éva volt az én osztálytársam, ráadásul, a szomszéd lakásban,
Debrecenben, a Kálvin téren, a szőrme üzlet fölött, ami az övéké volt,
gyönyörű hosszú barna hajjal, barna szemekkel,
a szemöldöke is pici prém, másutt is csupa bunda, forró, sűrű pihéi
fényesen ragyogtak, amikor a strandon sokáig néztem a napozó tetőteraszon.
Gazdagok voltak és nyughatatlanok, a szülők folyton veszekedtek,
az apa felfuvalkodott kereskedő, a hetvenes évek gebinese.
Ladával, Lenin-sapkában, bekölnizve, csalta a nejét,
aki könyvelőként a nagy házban( megyei tanács) középvezetői
beosztásban szenvedett.
Olykor elmentem otthonról, mert nem bírtam hallgatni,
ahogy marták egymást Éva felmenői. Iszonyú háború volt,
lecigányozták egymást, tolvaj, bitang, vérszopó elit, mondta rájuk apánk,
aki szintén házasságtörő volt. Tudtam, mert anyám megbízásából
én nyomoztam utána.
Egy forrónyári, szünidei napon Éva átrohant, őse bírta.
Kért, menjek le vele a szőrme üzletbe, csináljuk együtt a babcsíráztatást,
tizenhárom évesen, addig alig állt szóba velem, de most megtört a jég.
Átvettem a szebb melegítő gatyám és rohantam, le a csukott boltba.
A szülei már a tányérokat vagdosták a falhoz. Nagy jelenet volt.
Éva hozott nekem is babszemeket, kis fém dobozkákba,
vizes vatták közé dugdostuk a tarka magokat.
A belsőraktár asztalán helyeztük el a fészkeket majd bekapcsoltuk a magnót.
egy babszem a szoknyájára, az ölébe esett, én utánakaptam.
Valami fehér szikrázott a szemében.
A kezemre csapott, hova gondolsz? Oda még a fiúm se teheti a kezét.
De mindegy, hagyom, hogy elvedd! És engedte, ahogy fölemeljem a krepp
szoknya ráncai közül a babot és a csészéjébe tegyem.
Majd hirtelen ötlettől vezérelve, a combját is végigsimítottam.
Akkor lekapcsolta a raktárban a villanyt.
Maj simogattuk egymást egy órán keresztül. Én a bundákat, a forró, sűrű pihéket,
csak csókolóztunk és minden helyet megismertünk, amit még nem hódított meg
a fenti hadviselés. Rezgő Éva, onnantól kezdve a barátnőm lett.
Majd a gimnáziumot Pesten járta és rá egy évre meghalt.
Vonat alávetette magát, amikor megtudta: az édesanyja felvágta az ereit.
Kányádi Sándor: Háború
http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers0401.htm
Rezgő Éva volt az én osztálytársam, ráadásul, a szomszéd lakásban,
Debrecenben, a Kálvin téren, a szőrme üzlet fölött, ami az övéké volt,
gyönyörű hosszú barna hajjal, barna szemekkel,
a szemöldöke is pici prém, másutt is csupa bunda, forró, sűrű pihéi
fényesen ragyogtak, amikor a strandon sokáig néztem a napozó tetőteraszon.
Gazdagok voltak és nyughatatlanok, a szülők folyton veszekedtek,
az apa felfuvalkodott kereskedő, a hetvenes évek gebinese.
Ladával, Lenin-sapkában, bekölnizve, csalta a nejét,
aki könyvelőként a nagy házban( megyei tanács) középvezetői
beosztásban szenvedett.
Olykor elmentem otthonról, mert nem bírtam hallgatni,
ahogy marták egymást Éva felmenői. Iszonyú háború volt,
lecigányozták egymást, tolvaj, bitang, vérszopó elit, mondta rájuk apánk,
aki szintén házasságtörő volt. Tudtam, mert anyám megbízásából
én nyomoztam utána.
Egy forrónyári, szünidei napon Éva átrohant, őse bírta.
Kért, menjek le vele a szőrme üzletbe, csináljuk együtt a babcsíráztatást,
tizenhárom évesen, addig alig állt szóba velem, de most megtört a jég.
Átvettem a szebb melegítő gatyám és rohantam, le a csukott boltba.
A szülei már a tányérokat vagdosták a falhoz. Nagy jelenet volt.
Éva hozott nekem is babszemeket, kis fém dobozkákba,
vizes vatták közé dugdostuk a tarka magokat.
A belsőraktár asztalán helyeztük el a fészkeket majd bekapcsoltuk a magnót.
egy babszem a szoknyájára, az ölébe esett, én utánakaptam.
Valami fehér szikrázott a szemében.
A kezemre csapott, hova gondolsz? Oda még a fiúm se teheti a kezét.
De mindegy, hagyom, hogy elvedd! És engedte, ahogy fölemeljem a krepp
szoknya ráncai közül a babot és a csészéjébe tegyem.
Majd hirtelen ötlettől vezérelve, a combját is végigsimítottam.
Akkor lekapcsolta a raktárban a villanyt.
Maj simogattuk egymást egy órán keresztül. Én a bundákat, a forró, sűrű pihéket,
csak csókolóztunk és minden helyet megismertünk, amit még nem hódított meg
a fenti hadviselés. Rezgő Éva, onnantól kezdve a barátnőm lett.
Majd a gimnáziumot Pesten járta és rá egy évre meghalt.
Vonat alávetette magát, amikor megtudta: az édesanyja felvágta az ereit.
Kányádi Sándor: Háború
http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers0401.htm
Czékmány Sándor: félrehullt szavak
hommage R.M.
bolond ki azt mondja, már nem lehet soha.
mert lehet. az ember bizony hogy ostoba.
mert eddig is tűrte, és tűrni fogja még,
mert bárgyún elhiszi, oltalmat ad az ég
a gonoszság ellen. mi ott van mindenütt.
isten, ha valaha volt, mogorván elkerült
mindent, mit ember emberrel megtehet.
a poklot képzelte így. az összegyűrt szemek
rémületébe árkolt tettekre szabadult
tetteken csorog ma is mészként a szürke múlt.
ha hinni tudnám, mit nem, nem csak magamban hordom,
amiért érdemes még, hogy legyen bennünk otthon
a jó. félve írom ezt egy vízparti verendán,
míg lent a kerti padnál hűl ki a szilvalekvár,
s az őszi csendbe halkan betévedt méh zönög.
azt hinné itt az ember, a béke már örök
időktől fogva van, és nem háborítja más,
csak a méh, s a stég lábán vergődő csobbanás.
ócska hitébe züllik a züllött képzelet,
morgom magamnak vádlón, s gyűrötten ébredek.
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
http://mek.oszk.hu/01000/01018/01018.htm#cim67
bolond ki azt mondja, már nem lehet soha.
mert lehet. az ember bizony hogy ostoba.
mert eddig is tűrte, és tűrni fogja még,
mert bárgyún elhiszi, oltalmat ad az ég
a gonoszság ellen. mi ott van mindenütt.
isten, ha valaha volt, mogorván elkerült
mindent, mit ember emberrel megtehet.
a poklot képzelte így. az összegyűrt szemek
rémületébe árkolt tettekre szabadult
tetteken csorog ma is mészként a szürke múlt.
ha hinni tudnám, mit nem, nem csak magamban hordom,
amiért érdemes még, hogy legyen bennünk otthon
a jó. félve írom ezt egy vízparti verendán,
míg lent a kerti padnál hűl ki a szilvalekvár,
s az őszi csendbe halkan betévedt méh zönög.
azt hinné itt az ember, a béke már örök
időktől fogva van, és nem háborítja más,
csak a méh, s a stég lábán vergődő csobbanás.
ócska hitébe züllik a züllött képzelet,
morgom magamnak vádlón, s gyűrötten ébredek.
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
http://mek.oszk.hu/01000/01018/01018.htm#cim67
Becsey Zsuzsa: A repülő ló
Kányádi Sándor Függőleges lovak nyomán
Mikor két mellső lába kihajlott
fellegek örömódába kezdtek
Mikor tomporát feszítette
mosolyra fakadtak hitetlenek
Nyújtott hátsólába
egyensúlyt adott tartásnak
S a sörény, fej, hosszú nyak
ég végtelenén ringatott
Az est mikorra leszállt
két hátsó lába is ellenállt
Nézi nézi a Nap a Hold
hogy megtörténhet
egy repülő ló előttük
így összeeshet
S a farok
A farok még
végigsimít
fák hajlatán
Kányádi Sándor: Függőleges lovak
http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers0401.htm
Viga Vendel: Háborús oktávák a régi jóról
Hol a régi, jó háború,
amikor mindenki csak ölt,
s ha úgy hozta a honfibú,
elővették a zord ökölt,
megittak néhány pofa sört,
aztán mindenki ölre ment,
egymást rúgta, pofozta, sőt!
A jó háború hova lett?
Ma már az ember legbelül
gyilkolja halomra magát,
ha rátipornak, seggre ül,
bosszúja nem ismer határt.
Pedig hát eleget zabált,
a szőlőfürtöt ette meg,
Szilveszter fürtjét. Hát nahát,
a jó háború hova lett?
Ó, jaj, a régi szép idők!
Siratjuk mind a bájait,
még udvarlunk, habár a nők
pinákká váltak már ma itt.
Tesszük a szépet, elvakít
vágyunk, tartalék sereget
toborzunk támadásra így.
A jó háború hova lett?
Adjatok kést most, s hirtelen,
ha majd fölöttem repülők
zúgnak, átszúrom légterem,
az ózonlyukra ráülök,
kezemben jáspis, főtt csülök,
csámcsogva ontom belemet.
A napalm pirosra sütött:
a jó háború odalett.
amikor mindenki csak ölt,
s ha úgy hozta a honfibú,
elővették a zord ökölt,
megittak néhány pofa sört,
aztán mindenki ölre ment,
egymást rúgta, pofozta, sőt!
A jó háború hova lett?
Ma már az ember legbelül
gyilkolja halomra magát,
ha rátipornak, seggre ül,
bosszúja nem ismer határt.
Pedig hát eleget zabált,
a szőlőfürtöt ette meg,
Szilveszter fürtjét. Hát nahát,
a jó háború hova lett?
Ó, jaj, a régi szép idők!
Siratjuk mind a bájait,
még udvarlunk, habár a nők
pinákká váltak már ma itt.
Tesszük a szépet, elvakít
vágyunk, tartalék sereget
toborzunk támadásra így.
A jó háború hova lett?
Adjatok kést most, s hirtelen,
ha majd fölöttem repülők
zúgnak, átszúrom légterem,
az ózonlyukra ráülök,
kezemben jáspis, főtt csülök,
csámcsogva ontom belemet.
A napalm pirosra sütött:
a jó háború odalett.
Nyírfalvi Károly: Fagy
Hétről hétre elszántan háborúzunk.
Markunkban zsebkendő, zsebünkben kés.
Mondd, éretlen harcaink meddig vívjuk?
Míg eltörik valami, ütve kicsiny rést
Az elme határán, hol átléphetünk
A folytonos csaták mezejére, hogy
Ne legyen egyetlen nyugodt hetünk,
Míg az időnk egyre, csak egyre fogy…
Markunkban zsebkendő, zsebünkben kés.
Mondd, éretlen harcaink meddig vívjuk?
Míg eltörik valami, ütve kicsiny rést
Az elme határán, hol átléphetünk
A folytonos csaták mezejére, hogy
Ne legyen egyetlen nyugodt hetünk,
Míg az időnk egyre, csak egyre fogy…
Makkos Péter: Ganavritta
Gandhi örökségére
Akinek a fegyver kenyere, sosem „nyerheti” a politikai randit?
Hiszi a pici, s mert a pali közismert: ki neveti, ki becsüli Gandhit.
Valakinek ideál, van, aki amoda áll, s még több olyan, aki tesz rá.
- Tuti a Mahatma, de a tana, ha hatna, ma nem kellene menetelni.
S tudod, ez a showmenetis, amire jó lehet: egyedül a télbe lehelni.
Valakinek ideál, van, aki amoda áll, s még több olyan, aki tesz rá.
- Sok az, aki ott kint leheli be épp, s mind hiszi: nem is egyedüli ebben.
Kicsi a Mahatma, de „menete” mehet ma is, ami még sose ment szebben.
Valakinek ideál, van, aki amoda áll, s még több olyan, aki tesz rá.
Akinek a fegyver kenyere, sosem „nyerheti” a politikai randit?
Hiszi a pici, s mert a pali közismert: ki neveti, ki becsüli Gandhit.
Valakinek ideál, van, aki amoda áll, s még több olyan, aki tesz rá.
- Tuti a Mahatma, de a tana, ha hatna, ma nem kellene menetelni.
S tudod, ez a showmenetis, amire jó lehet: egyedül a télbe lehelni.
Valakinek ideál, van, aki amoda áll, s még több olyan, aki tesz rá.
- Sok az, aki ott kint leheli be épp, s mind hiszi: nem is egyedüli ebben.
Kicsi a Mahatma, de „menete” mehet ma is, ami még sose ment szebben.
Valakinek ideál, van, aki amoda áll, s még több olyan, aki tesz rá.
Hermann György: Menet a semmibe
Mélyen a sárba süpped a lábunk,
Felcsap a víz, az arcomat éri;
Puska a vállon, s a kora téli
Szélben a lélegzet ködös álmunk.
Vonszol a lélek sok puha testet
„Menni, de meddig” – senki se kérdi,
Tesszük a dolgunk, túl lehet élni,
Túl sokat eddig senki se vesztett.
Mert mi a túl sok? Senki se tudja.
Négy falu vagy tán kétezer ember?
Háború van, mindegy, ki van útban,
Ölni felér egy győzedelemmel.
Ésszel az ember messzire futna,
Élni… Csak élni: Azt soha nem mer.
Felcsap a víz, az arcomat éri;
Puska a vállon, s a kora téli
Szélben a lélegzet ködös álmunk.
Vonszol a lélek sok puha testet
„Menni, de meddig” – senki se kérdi,
Tesszük a dolgunk, túl lehet élni,
Túl sokat eddig senki se vesztett.
Mert mi a túl sok? Senki se tudja.
Négy falu vagy tán kétezer ember?
Háború van, mindegy, ki van útban,
Ölni felér egy győzedelemmel.
Ésszel az ember messzire futna,
Élni… Csak élni: Azt soha nem mer.
Böröczki Mihály: Fehér virággal
Nyüvi testünket annyiféle kór,
ragacsos ujjú gond, riadt betegség,
a múlt gyötrelme, hit, istentelenség,
égig nyújtóztat, földre ránt e kor.
Szelídül-e világunk valahol?
A lét bűnére létezik-e mentség,
hogy űrbe küldött álmaink kimentsék
az összeomló Olympos alól?
Fehér virág az emberek kezében:
ma szépen ölnek, szépen vesznek éhen,
nyíló erőszak, hervadt irgalom.
Csöpp menedék a mindenség ölében:
fehér virág az emberek kezében
egy feketére rémült csillagon.
ragacsos ujjú gond, riadt betegség,
a múlt gyötrelme, hit, istentelenség,
égig nyújtóztat, földre ránt e kor.
Szelídül-e világunk valahol?
A lét bűnére létezik-e mentség,
hogy űrbe küldött álmaink kimentsék
az összeomló Olympos alól?
Fehér virág az emberek kezében:
ma szépen ölnek, szépen vesznek éhen,
nyíló erőszak, hervadt irgalom.
Csöpp menedék a mindenség ölében:
fehér virág az emberek kezében
egy feketére rémült csillagon.
Erőszakmentesség második verspályázat eredményei
Kedves pályázók, érdeklődők,
ezennel közhírré tesszük a dokk.hu és a Közösség az Emberi Fejlődésért pályázatának eredményeit.
A páyázatot bízvást nevezhetjük sikerültnek: a három témakörben 28 szerző küldött összesen 59 verset.
A páyázaton legjobbnak talált művek e hét péntekén (november 27-e) 17 órától lesznek meghallgathatók Budapesten, a Gödör Klubban, reményeink szerint minél több szerző jelenlétében, saját előadásukban. A mintegy másfél órás est keretében a felolvasáson kívül beszélgetünk is a versekről, a versek által felvetett kérdésekről.
Minden érdeklődőt buzdítunk az aktív részvételre, már csak azért is, mert ezt az alkalmat nem csupán egy műsornak szánjuk, hanem egyben lehetőségnek arra, hogy a pályázók, a dokk szerzői, szerkesztői és a mozgalom aktivistái kötetlenül beszélgethessenek, jól érezhessék magukat. Ezért hát legyetek ott minél többen, mindenkit szeretettel várunk!
Az egyes témakörökben a zsűri a következő pályázatokat találta a legjobbaknak:
Formába erőszakolva
Böröczki Mihály: Fehér virággal
Hermann György: Menet a semmibe
Makkos Péter: Ganavritta
Nyírfalvi Károly: Fagy
Viga Vendel: Háborús oktávák a régi jóról
Hommage
Becsey Zsuzsa: A repülő ló
Czékmány Sándor: félrehullt szavak
Kántor Zsolt: Bújócska egymásban
Makkos Péter: Az Egy katonaéneknek (és még sok-sok másnak) nótájára
Vargha Magdolna: Bádog szonett
Szabad
Becsey Zsuzsa: valaki más
Belák Attila: Ki érti meg?
Böröczki Mihály: Mint aki tudja
Czékmány Sándor: flacon
Kántor Zsolt: Szabadság-öböl
Major Magda: Rendkívüli híradás
Makkos Péter: Isteni vacsora
Nyírfalvi Károly: Visszatér
Mindenkinek nagyon köszönjük a részvételt, a nyerteseknek gratulálunk!
ezennel közhírré tesszük a dokk.hu és a Közösség az Emberi Fejlődésért pályázatának eredményeit.
A páyázatot bízvást nevezhetjük sikerültnek: a három témakörben 28 szerző küldött összesen 59 verset.
A páyázaton legjobbnak talált művek e hét péntekén (november 27-e) 17 órától lesznek meghallgathatók Budapesten, a Gödör Klubban, reményeink szerint minél több szerző jelenlétében, saját előadásukban. A mintegy másfél órás est keretében a felolvasáson kívül beszélgetünk is a versekről, a versek által felvetett kérdésekről.
Minden érdeklődőt buzdítunk az aktív részvételre, már csak azért is, mert ezt az alkalmat nem csupán egy műsornak szánjuk, hanem egyben lehetőségnek arra, hogy a pályázók, a dokk szerzői, szerkesztői és a mozgalom aktivistái kötetlenül beszélgethessenek, jól érezhessék magukat. Ezért hát legyetek ott minél többen, mindenkit szeretettel várunk!
Az egyes témakörökben a zsűri a következő pályázatokat találta a legjobbaknak:
Formába erőszakolva
Böröczki Mihály: Fehér virággal
Hermann György: Menet a semmibe
Makkos Péter: Ganavritta
Nyírfalvi Károly: Fagy
Viga Vendel: Háborús oktávák a régi jóról
Hommage
Becsey Zsuzsa: A repülő ló
Czékmány Sándor: félrehullt szavak
Kántor Zsolt: Bújócska egymásban
Makkos Péter: Az Egy katonaéneknek (és még sok-sok másnak) nótájára
Vargha Magdolna: Bádog szonett
Szabad
Becsey Zsuzsa: valaki más
Belák Attila: Ki érti meg?
Böröczki Mihály: Mint aki tudja
Czékmány Sándor: flacon
Kántor Zsolt: Szabadság-öböl
Major Magda: Rendkívüli híradás
Makkos Péter: Isteni vacsora
Nyírfalvi Károly: Visszatér
Mindenkinek nagyon köszönjük a részvételt, a nyerteseknek gratulálunk!
Erőszakmentesség második verspályázat kiírás
Kedves dokkerek,
a dokk.hu költészeti portál és a Közösség az Emberi Fejlődésért meghirdeti a Világ Körüli Menet programsorozat részeként második verspályázatát. A Menet az Erőszakmentesség Világnapján indult Új-Zélandról, november 4-én ér Magyarországra és 2010 január 2-án végcéljához, Argentínába, Punta de Vacasba.
Ahogy első, úgy második pályázatunk is az erőszak, erőszakmentesség, a háború és a megbékélés témaköreit szeretné körüljárni. Három kategóriában várjuk a jelentkezéseket:
1. kategória: Formába erőszakolva
A téma az agresszió és az arra adható válaszok, a forma kötött, legyen szonett, epigramma, villanella, limerick, anakreóni strófa, madrigál, ballada vagy egyéb, a Szepes-Szerdahelyiben létezőnek titulált kötött versforma, stórafszerkezet.)
2. kategória: Hommage a Háború és béke
Tisztelgés vagy éppen tiszteletlenkedés az elődök előtt. Segítségképpen a zsűri ajánl néhány verset, de a pályázó maga is kiválaszthatja azt az alkotást, melyhez hommage-t, párverset, cáfolatot vagy újraértelmezést ír. Az esten nem csak a pályázó versét, de az eredeti, ihlető verset is be kell mutatnia a jelentkezőnek.
Ajánlott versek:
Balassi Bálint: Egy katonaének
http://www.mek.oszk.hu/00600/00609/00609.htm#61
Jékely: Háborúból
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001_kv.html
Kaffka Margit: Záporos folytonos levél
http://www.mek.oszk.hu/00700/00710/html/vers0007.htm#0096
Kányádi Sándor: Háború
http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers0401.htm
Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142
Orbán Ottó: A háború szépsége
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ORBAN/orban00838/orban00861/orban00861.html
Petri: Háborús jelenet
http://dia.pool.pim.hu/xhtml/petri_gyorgy/Petri_Gyorgy-Osszegyujtott_versek.xhtml
Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783
3. kategória: Szabadság határok nélkül (avagy Szabad a pálya, amennyiben a pályázó már bizonyított kötött fogásban is).
Bárki jelentkezhet az 1. vagy 2. kategóriában, de a pályázat kikötése, hogy a zsűri csak annak jelentkezését fogadja el a 3. kategóriában, aki legalább egy másik kategóriában is elindul.
Az egyes kategóriák értékelése mindezen túl nem függ egymástól, de a zsűri fenntartja magának a jogot, hogy ha az egyik kategóriában kevés értékelhető alkotás érkezik be, akkor nem osztja ki az első öt helyet, ám a nem kiosztott helyeket más kategóriában még kioszthatja.
A pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el, melynek tagjai: Kiss Gabriella, Németh Bálint és a Humanista Mozgalom képviseletében Kollár Adrien.
A költeményeket az eroszakmentesseg.verspalyazat KUKAC gmail.com e-mailcímre kérjük eljuttatni csatolt fájlként, legkésőbb november 20-án éjfélig.
Az esetleg felmerülő kérdéseket is ezen a címen lehet feltenni, vagy a dokk.hu-n Németh Bálint üzenőfalán, illetve Kollár Adriennek a doktoradruszKUKAC gmail.com címen vagy a 06/70/506-2712-es telefonszámon.
A kategóriák legjobbjai kerülnek felolvasásra a 2009. november 27-i, Gödörbéli, a Dokk és közösség az Emberi Fejlődésért által tartott közös esten. A szerző esetleges akadályoztatása esetén a verset kiválasztott művészek tolmácsolják, de szeretnénk, ha minél több díjazott tudna eljönni és maga felolvasni művét.
A menetről az alábbi linkeken olvashattok részletesebb információkat:
http://www.vilagbekemenet.hu
http://www.eroszakmentesseg.tk
Pályázzatok minél többen!
a dokk.hu költészeti portál és a Közösség az Emberi Fejlődésért meghirdeti a Világ Körüli Menet programsorozat részeként második verspályázatát. A Menet az Erőszakmentesség Világnapján indult Új-Zélandról, november 4-én ér Magyarországra és 2010 január 2-án végcéljához, Argentínába, Punta de Vacasba.
Ahogy első, úgy második pályázatunk is az erőszak, erőszakmentesség, a háború és a megbékélés témaköreit szeretné körüljárni. Három kategóriában várjuk a jelentkezéseket:
1. kategória: Formába erőszakolva
A téma az agresszió és az arra adható válaszok, a forma kötött, legyen szonett, epigramma, villanella, limerick, anakreóni strófa, madrigál, ballada vagy egyéb, a Szepes-Szerdahelyiben létezőnek titulált kötött versforma, stórafszerkezet.)
2. kategória: Hommage a Háború és béke
Tisztelgés vagy éppen tiszteletlenkedés az elődök előtt. Segítségképpen a zsűri ajánl néhány verset, de a pályázó maga is kiválaszthatja azt az alkotást, melyhez hommage-t, párverset, cáfolatot vagy újraértelmezést ír. Az esten nem csak a pályázó versét, de az eredeti, ihlető verset is be kell mutatnia a jelentkezőnek.
Ajánlott versek:
Balassi Bálint: Egy katonaének
http://www.mek.oszk.hu/00600/00609/00609.htm#61
Jékely: Háborúból
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/JEKELY/jekely00001_kv.html
Kaffka Margit: Záporos folytonos levél
http://www.mek.oszk.hu/00700/00710/html/vers0007.htm#0096
Kányádi Sándor: Háború
http://mek.niif.hu/02600/02673/html/vers0401.htm
Komjáthy Jenő: Dac
http://www.mek.oszk.hu/00700/00739/00739.htm#142
Orbán Ottó: A háború szépsége
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ORBAN/orban00838/orban00861/orban00861.html
Petri: Háborús jelenet
http://dia.pool.pim.hu/xhtml/petri_gyorgy/Petri_Gyorgy-Osszegyujtott_versek.xhtml
Weöres Sándor: Századvég
http://www.weores-bp.sulinet.hu/weores.htm#_Toc93666783
3. kategória: Szabadság határok nélkül (avagy Szabad a pálya, amennyiben a pályázó már bizonyított kötött fogásban is).
Bárki jelentkezhet az 1. vagy 2. kategóriában, de a pályázat kikötése, hogy a zsűri csak annak jelentkezését fogadja el a 3. kategóriában, aki legalább egy másik kategóriában is elindul.
Az egyes kategóriák értékelése mindezen túl nem függ egymástól, de a zsűri fenntartja magának a jogot, hogy ha az egyik kategóriában kevés értékelhető alkotás érkezik be, akkor nem osztja ki az első öt helyet, ám a nem kiosztott helyeket más kategóriában még kioszthatja.
A pályaműveket háromtagú zsűri bírálja el, melynek tagjai: Kiss Gabriella, Németh Bálint és a Humanista Mozgalom képviseletében Kollár Adrien.
A költeményeket az eroszakmentesseg.verspalyazat KUKAC gmail.com e-mailcímre kérjük eljuttatni csatolt fájlként, legkésőbb november 20-án éjfélig.
Az esetleg felmerülő kérdéseket is ezen a címen lehet feltenni, vagy a dokk.hu-n Németh Bálint üzenőfalán, illetve Kollár Adriennek a doktoradruszKUKAC gmail.com címen vagy a 06/70/506-2712-es telefonszámon.
A kategóriák legjobbjai kerülnek felolvasásra a 2009. november 27-i, Gödörbéli, a Dokk és közösség az Emberi Fejlődésért által tartott közös esten. A szerző esetleges akadályoztatása esetén a verset kiválasztott művészek tolmácsolják, de szeretnénk, ha minél több díjazott tudna eljönni és maga felolvasni művét.
A menetről az alábbi linkeken olvashattok részletesebb információkat:
http://www.vilagbekemenet.hu
http://www.eroszakmentesseg.tk
Pályázzatok minél többen!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)